Kiderült: ennyibe kerül nekünk a hitelesek megmentése

Pénzcentrum2011. június 6. 18:02

Az eddig ismert részletek alapján négy csatornán keresztül éves szinten mintegy 7-8 milliárd forintnyi kiadása keletkezhet 2012-ben a központi költségvetésnek a múlt héten bejelentett Otthonvédelmi Akcióterv miatt. Ez a központi költségvetés idei kiadási főösszegének 0,05%-a, a lakástámogatásokra fordítandó tétel mintegy 5-6%-a lehet. A következő években a Portfolio.hu kalkulációi szerint az említett 7-8 milliárdos összeg érdemben nem változik majd, ha a szabályozás a jelenleg ismert keretek mellett marad fenn.

A központi költségvetés számára az alábbi négy fő csatornán jelentkezik majd kiadási tétel, ezek közül az első kettő a Nemzeti Eszközkezelőhöz (NET) kötődik. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteki nyilatkozata szerint jövőre mintegy 5 milliárd forintot tehetnek ki a NET-tel összefüggő kiadások.

1.) A NET szigorú feltételek mellett megveszi a 90 napon túli késedelembe esett, azaz "bedőlt" devizaalapú jelzáloghitellel terhelt ingatlanokat a hitelszerződésben rögzített forgalmi érték 35-55 százaléka mellett (településtípustól függ). Az állam számára ezzel a kiadási tétellel szemben az a bevételi forrás áll, amelyet az érintett ingatlanok családok általi visszabérléséből kap. Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Kossuth Rádió egyik hétvégi műsorában emlékeztetett arra, hogy ha a NET megvásárolja az adós ingatlanát - aki bérlőként továbbra is a lakásban maradhat -, a vételár feletti esetleges tartozást a bank köteles lesz elengedni. Rámutatott: a megoldással terhet vállal a bank, hiszen elesik követelése egy részétől, terhet vállal az állam, mert megveszi az ingatlant, és terhet vállal az adós is, hiszen bérleti díjat fizet. A helyettes államtitkár megjegyezte: a konstrukcióban való részvétel feltételeit szociális szempontokhoz kötik, előnyt élvezhetnek a nagycsaládosok, kisgyermeket nevelők, akik saját erejükből nem képesek megoldani lakhatásukat.

2.) Az Otthonvédelmi Akciótervnek az is része, hogy a NET lakásépítési programot indít (40-80 négyzetméteres, könnyűszerkezetes lakások). A Portfolio.hu kalkulációi szerint a NET működése összesen évente néhány ezer lakást érinthet.

3.) Az állam kamattámogatást nyújt azok hiteléhez, akik nagyobból kisebb ingatlanba költöznek, az első évben a kamattámogatás mértéke 3,5 százalékpont, amely évente fél százalékponttal mérséklődik és összesen 5 évre szól. A kamattámogatás szabályrendszere egyelőre nem pontosan tisztázott, egyelőre a nyilatkozatok alapján annyi tudható, hogy ennek éves mértéke mintegy másfél milliárd forintot tehet ki jövőre.

4.) Az állam 2014 végéig 100%-os készfizető kezességet vállal a bankok felé a forintalapú gyűjtőszámlán halmozódó hitel törlesztésére (amely később 25%-os sortartó kezességgé változik). A Portfolio.hu becslései szerint ez a tétel éves szinten legfeljebb 1-2 milliárd forintos állami kiadási tételt tehet ki (a garanciadíjat, mint néhány milliárdos állami bevételt már figyelembe véve). Ez a tétel egyébként költségvetési kiadási szempontból a csomag legbizonytalanabb része, hiszen az igénybevevők arányától és a devizák jövőbeli árfolyamától is függ.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fentiek összességében mintegy 7-8 milliárd forintos állami kiadást vetítenek előre a jelenleg ismert keretek mellett. A 2011-es költségvetési törvény egyik melléklete részletesen bemutatja a központi alrendszer konszolidált funkcionális kiadásait, ezen belül a "Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások" címen idén a büdzsé közel 129 milliárd forintot tervez kifizetni, amelyhez képest az említett 7-8 milliárd forint közel 6%-ot tesz ki. Az idei büdzsé központi költségvetési kiadási főösszegéhez viszonyítva ez a tétel mindössze 0,05%-ot jelent.

Érdemes megjegyezni, hogy az Otthonvédelmi Akcióterv több pontból áll, a fent nem említett intézkedések azonban várhatóan nem érintik érzékelhetően a költségvetés kiadási oldalát. A bevételi oldalra a bankadóval kapcsolatos, későbbre várható, egyezség azonban jóval nagyobb hatást gyakorolhat. Ezentúl a jelzáloghitelezés esetleges fellendülése (részben a csomagnak köszönhetően) a legkülönfélébb adó- járulékbevételek keresztül pozitív hatást gyakorolhat a költségvetési egyenlegre. 

 

Címkék: