Pais-Horváth Szilvia • 2026. szeptember 24. 06:30
Az idei nyár ismét megmutatta, mennyire kiszolgáltatottá válhat a kertünk a tartós szárazságnak. Ahol tavasszal még üde zöld lomb, erőteljes növekedés és bőséges virágzás fogadta a kerttulajdonosokat, ott a nyár végére sok helyen sárgásbarna gyep, lankadó dísznövények, idő előtt lehulló gyümölcsök, felrepedezett talaj és elszáradt levelek maradtak. A zöldségeskert is megsínylette a hőséget: a paradicsom és a paprika nehezebben fejlődött, a káposztafélék és a gyökérzöldségek is megszenvedték a száraz időszakot. Mit tehetünk ősszel azért, hogy kertünk jobban bírja a következő nyarat? Kósa Dániel kertészmérnökkel beszélgettünk a lehetőségekről.
Ilyenkor könnyű azt gondolni, hogy a kertet már nem lehet megmenteni, és majd tavasszal mindent újra kell kezdeni. Pedig az ősz éppen arra kínál lehetőséget, hogy ne csak a látható károkat próbáljuk eltüntetni, hanem a talajt, a növényeket és az egész kertet felkészítsük a következő évre. A regenerálás nem feltétlenül látványos munka: sokszor nem az a legfontosabb, hogy azonnal újra zöld legyen minden, hanem az, hogy a talaj visszanyerje víztartó képességét, a gyökerek megfelelő környezetbe kerüljenek, és a kert minél kevésbé legyen kiszolgáltatva egy újabb aszályos időszaknak.
Az ősz ráadásul nemcsak a helyreállítás, hanem az ültetés egyik legkedvezőbb időszaka is. Számos növény ilyenkor jobb eséllyel indul, mint a tavaszi ültetés után, különösen akkor, ha a nyári hőség már mérséklődött, de a talaj még nem hűlt ki teljesen. Aki most jól készíti elő a kertet, jövő tavasszal nem feltétlenül a nulláról indul majd. Erről kérdeztük Kósa Dániel kertészmérnököt is: hogyan alakíthatunk ki ősszel olyan kertet, amely jobban bírja a forró, száraz nyarakat, de a tavaszi fagyokat is átvészeli.
Nem minden barna növény pusztult el
Ahogy Kósa Dániel a HelloVidéknek elmondta, az aszály utáni kertben az első és legfontosabb feladat annak eldöntése, hogy mely növények élnek még, és melyeket nem érdemes tovább gondozni. A száraz levelek, a barnuló hajtások vagy a sárguló gyep önmagában még nem jelent biztos pusztulást. Sok növény képes arra, hogy a vízhiányos időszakban visszafogja a növekedését, részben lehullajtsa a leveleit, vagy akár teljesen visszahúzódjon, majd kedvezőbb körülmények között újra kihajtson.
A fűfélék között is vannak olyanok, amelyek a nyári szárazságot átmeneti nyugalmi állapottal vészelik át. Ha a gyökérzet és a növekedési pontok nem károsodtak véglegesen, egy kiadósabb csapadék és a hőmérséklet csökkenése után újra megjelenhetnek a zöld hajtások. Éppen ezért nem érdemes azonnal felszedni a teljes gyepet, és nem célszerű a legnagyobb hőségben agresszív gyepszellőztetéssel vagy erős trágyázással próbálkozni
– tanácsolta a szakember.
A díszcserjéknél és a gyümölcsfáknál a hajtások állapotát is meg kell vizsgálni. Egy vékonyabb ág könnyen kiszáradhat, miközben a vastagabb ágak és a törzs még életben vannak. A kéreg alatt zöldes szövet, a rügyek állapota és az óvatosan végzett metszési próba sokat elárulhat. Ha a növény él, akkor az őszi időszakban a legfontosabb feladat nem a túlzott visszavágás, hanem a gyökérzóna védelme és a megfelelő vízellátás biztosítása – tette hozzá.
A teljesen elhalt növényeket természetesen el kell távolítani, de ezt is érdemes megfontoltan végezni. A kiszáradt növényi részek egy része komposztálható, más részeket azonban – különösen, ha betegségek vagy kártevők nyomai láthatók rajtuk – nem célszerű a komposztra tenni. A beteg növényi maradványok ugyanis a következő évben újabb fertőzések forrásai lehetnek.
A talaj helyreállítása fontosabb, mint a gyors újravetés
Az aszályos nyár után sok kertben nemcsak a növények szenvedtek, hanem a talaj is. A hosszan tartó vízhiány hatására a felső talajréteg kiszáradhat, összetömörödhet és felrepedezhet, a homokosabb talajok pedig különösen gyorsan elveszíthetik a nedvességüket. A kötöttebb talajokon a kiszáradás után kemény, nehezen művelhető rögök alakulhatnak ki, amelyekbe a frissen vetett magok és az újonnan ültetett növények gyökerei is nehezen hatolnak be.
Ilyenkor sokan azonnal felássák a kertet, majd műtrágyát szórnak ki, és új növényeket ültetnek. Ez azonban nem mindig a legjobb megoldás. A talajnak először vissza kell kapnia a megfelelő nedvességet, és csak ezután érdemes nagyobb munkába kezdeni. A túl száraz talaj erőltetett ásása ugyanis rontja a szerkezetét, a túl nedves talaj megmunkálása pedig szintén tömörödést okozhat. A megfelelő időzítés ezért sokszor többet ér, mint az, ha minél hamarabb nekiállunk a munkának
– figyelmeztetett Kósa Dániel.
A szervesanyag-pótlás sokat segíthet
A jól érett komposzt, a szerves trágya, a komposztált növényi maradványok és a talajtakaró anyagok mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a talaj több vizet tudjon megtartani. A szerves anyag nemcsak tápanyagot ad, hanem javítja a talaj szerkezetét és elősegíti a talajélet működését is.
A szakember szerint a komposztot ősszel a zöldségeságyásokban, a gyümölcsfák körül és a dísznövények talajába is be lehet dolgozni. Nem szükséges azonban mindenáron mélyen beásni. Sok esetben elegendő, ha a talaj felső rétegébe keverjük, vagy a növények körül vékony rétegben elterítjük. A cél nem az, hogy teljesen átforgassuk a talajt, hanem hogy javítsuk annak víz- és tápanyag-gazdálkodását.
Mulcsozással is sokat tehetünk a következő nyárért
Az aszályos időszak után különösen fontos, hogy a talaj ne maradjon hosszú ideig fedetlenül. A csupasz talaj gyorsabban felmelegszik, több vizet veszít, és a szél is könnyebben kiszárítja. A mulcsozás ezért nem pusztán esztétikai megoldás, hanem az egyik leghasznosabb kertápolási módszer a vízhiányos időszakok ellensúlyozására.
A talajtakarásra használhatunk szalmát, aprított ágnyesedéket, fakérget, komposztot, lombot vagy más megfelelő szerves anyagot. A zöldségeskertben különösen jó szolgálatot tehet a szalma vagy a félig érett komposzt, míg a díszágyásokban a fakéreg és az aprított faanyag is praktikus. A gyümölcsfák körül a lehullott lomb is hasznos lehet, feltéve, hogy nem beteg növényről származik.
A mulcsréteg csökkenti a párolgást, mérsékli a talaj hőmérséklet-ingadozását, és segíthet abban, hogy a csapadék lassabban szivárogjon be a talajba. Emellett a talajélet számára is kedvezőbb környezetet biztosít
- tette hozzá a szakember, aki arra is figyelmezetett, hogy a mulcsot ne közvetlenül a növények szárához vagy törzséhez halmozzuk. A túl vastag, nedves takarás ugyanis gombás betegségeknek és rágcsálóknak is kedvezhet. A gyümölcsfák törzse körül érdemes néhány centiméteres szabad sávot hagyni.
Ősszel ültetni? Sok növénynek éppen ez a legjobb
Az őszi ültetés egyik legnagyobb előnye, hogy a talaj még meleg, miközben a levegő hőmérséklete már mérséklődött. A növények így nem a nyári hőségben próbálnak megkapaszkodni, hanem fokozatosan fejleszthetik gyökérzetüket. A gyökérnövekedéshez sok esetben nincs szükség intenzív lombképzésre, ezért a növények az ősz folyamán a föld alatt készülhetnek fel a tavaszra.
Kósa Dániel szerint különösen kedvező ez a gyümölcsfák esetében: "Az alma, a körte, a szilva, a kajszi, az őszibarack, a cseresznye és a meggy számos fajtája is ültethető ősszel, amennyiben a talaj nem fagyott, és megfelelően előkészítettük az ültetőgödröt. A szabadgyökerű gyümölcsfák ültetési ideje jellemzően a lombhullás után kezdődik, és addig tart, amíg a talaj fagymentes marad. A konténeres növények ennél rugalmasabbak, de azoknál is fontos, hogy az ültetés után elegendő idő álljon rendelkezésre a begyökeresedéshez."
Az őszi ültetésnél különösen lényeges, hogy a növény ne kerüljön túl mélyre. A gyökérnyaknak a talaj felszínéhez közel kell maradnia, és a gyökereket úgy kell elhelyezni, hogy ne törjenek meg. Az ültetőgödör aljára nem érdemes friss trágyát tenni, mert az a fiatal gyökereket károsíthatja. A jól érett komposzt vagy a megfelelően előkészített talaj viszont sokat segíthet a kezdeti fejlődésben.
Az ültetés után az alapos beöntözés elengedhetetlen. Még akkor is szükség van rá, ha a talaj egyébként nedvesnek tűnik, hiszen a víz segít a talajrészecskéknek a gyökerekhez tapadni, és megszünteti a gyökérzet körüli levegős üregeket. A frissen ültetett növényeket azonban nem szabad folyamatosan túlöntözni: a cél a megfelelő nedvesség biztosítása, nem pedig a pangó víz kialakítása.
Milyen növényeket érdemes még ősszel elültetni?
Kósa Dániel szerint az őszi ültetés egyik legnagyobb előnye, hogy ilyenkor számos növénynek kedvezőbbek a körülmények, mint tavasszal. A gyümölcsfák mellett a díszcserjék, a hagymás virágok, a fokhagyma, a vöröshagyma, valamint bizonyos évelők és talajtakaró növények is jól illeszkednek az őszi kertmunkákhoz.
A díszcserjék közül sok lombhullató faj, például a gyöngyvessző, a jezsámen, a fagyal, a hortenzia egyes típusai vagy a rózsa is ültethető ősszel. A rózsáknál különösen fontos, hogy a növényeket a hideg idő beköszönte előtt ültessük el, és a tövüket szükség esetén takarással védjük. A hagymás virágok – például a tulipán, a nárcisz, a jácint és a krókusz – ültetésének szintén ősszel van az ideje. Ezek a növények a téli hideghatás után tavasszal indulnak fejlődésnek.
A fokhagyma és az őszi vöröshagyma szintén jól illeszkedik az őszi veteményeshez. A fokhagymagerezdek ősszel elültetve a talajban gyökeret fejleszthetnek, és tavasszal gyorsabban indulhatnak növekedésnek. A vöröshagymánál fontos, hogy megfelelő fajtát válasszunk, és a talajt ne hagyjuk túlzottan kiszáradni az ültetés után.
A gyümölcsfák helyét már most érdemes megtervezni
Aki ősszel szeretne gyümölcsfákat telepíteni, annak nemcsak az ültetésre, hanem a hely kiválasztására is érdemes időt szánnia. A gyümölcsfák hosszú évekre meghatározzák a kert szerkezetét, ezért nem mindegy, milyen távolságra kerülnek egymástól, mennyi napfényt kapnak, és hogyan illeszkednek a többi növényhez.
A legtöbb gyümölcsfa számára a napos, jó vízelvezetésű terület a legkedvezőbb. A pangó vizes, nehéz talajok különösen veszélyesek lehetnek, mert a gyökerek oxigénhiányos környezetbe kerülnek. Az aszályos nyarak után ugyanakkor a vízellátás is fontos szemponttá válik: érdemes olyan helyet választani, ahol a talaj valamennyire képes megtartani a nedvességet, és ahol később az öntözés is megoldható.
A telepítési távolságokat a fajta növekedési erélye, az alany és a kert mérete alapján kell meghatározni. A kisebb kertekben a gyengébb növekedésű alanyra oltott fák praktikusabbak lehetnek, míg nagyobb területen a hagyományosabb, nagyobb koronát nevelő fák is elférnek. A túl sűrű ültetés hosszú távon megnehezíti a metszést, a permetezést, a betakarítást és a növények megfelelő szellőzését is.
Az őszi ültetés előtt érdemes a talajt legalább néhány héttel korábban előkészíteni. Ha szükséges, javítsuk a talaj szerkezetét, távolítsuk el a gyomokat, és gondoskodjunk arról, hogy a növények megfelelő tápanyagellátással induljanak. A frissen ültetett gyümölcsfák körül a talajtakarás és a vadkárok elleni védelem is fontos feladat lehet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az aszály után a zöldségeskertben is van mit tenni
A zöldségeskert regenerálása során különösen fontos, hogy ne próbáljunk mindent egyszerre újratelepíteni. A nyári aszály után a talaj állapota, a kártevők jelenléte és a növényi maradványok kezelése egyaránt meghatározza, milyen lesz a következő év – tette hozzá Kósa Dániel.
A paradicsom és a paprika után például érdemes eltávolítani a beteg vagy erősen fertőzött növényi részeket. A teljesen egészséges növénymaradványok egy része komposztálható, de ha a növényeken gombás betegségek, vírusos tünetek vagy más fertőzések jelentek meg, akkor jobb, ha azokat nem a komposztba tesszük. A beteg növényi részek eltávolítása csökkentheti annak esélyét, hogy a következő évben újra megjelenjen ugyanaz a probléma.
A zöldségeskertben az őszi talajtakarással és a szervesanyag-pótlással sokat tehetünk a következő évi termésért. A komposzt, a jól érett trágya és a megfelelően előkészített talaj javítja a vízgazdálkodást, miközben a talajélet számára is kedvezőbb környezetet teremt.
A vetésforgó megtervezése szintén sokat segíthet. Ha ugyanazt a növénycsaládot évről évre ugyanazon a helyen termesztjük, könnyebben felszaporodhatnak bizonyos kártevők és kórokozók, miközben a talaj tápanyagkészlete is egyoldalúan csökkenhet. Az őszi tervezés során ezért érdemes átgondolni, hogy a következő évben melyik ágyásba milyen növény kerüljön.
A zöldtrágyanövények is segíthetnek
Az aszályos nyár után különösen hasznos lehet, ha a kertben nem marad minden talaj csupaszon. A zöldtrágyanövények – például a facélia, a mustár, a pohánka, a rozs vagy a különböző pillangósok – hozzájárulhatnak a talaj szerkezetének javításához, a gyomosodás mérsékléséhez és a talajélet fenntartásához.
A zöldtrágyanövények gyökérzete segíthet a talaj lazításában, a növényi maradványok pedig szerves anyaggal gazdagíthatják a talajt. A pillangós növények, például a herefélék vagy a bükköny, a nitrogénellátás szempontjából is hasznosak lehetnek, mivel a gyökérzetükön élő baktériumok segítségével képesek a légköri nitrogén egy részét megkötni.
A zöldtrágyázásnál azonban fontos figyelembe venni a talaj állapotát és a következő évi növénytervet. Ha a talaj túl száraz, a vetés nem biztos, hogy megfelelően kikel. Ilyenkor célszerű megvárni egy csapadékosabb időszakot, és csak akkor vetni, amikor a magok számára biztosítható a megfelelő nedvesség.
A gyep helyreállítása sem csak fűmag kérdése
A barna, kiszáradt gyep helyreállításánál sokan rögtön új fűmagot vásárolnak, pedig a siker kulcsa gyakran nem maga a vetőmag, hanem a talaj előkészítése. Ha a talaj tömörödött, vízzáró réteg alakult ki, vagy a felső réteg teljesen kiszáradt, akkor az új vetés sem fog megfelelően fejlődni.
A gyep regenerálásának első lépése ezért a talaj állapotának felmérése. Ha a fű tövei még élnek, akkor elegendő lehet a megfelelő öntözés, a magasabbra állított fűnyírás és a kíméletes ápolás. Ha azonban nagyobb foltokban teljesen elhalt a gyep, akkor felülvetésre vagy újravetésre lehet szükség.
A felülvetést érdemes olyan időszakra időzíteni, amikor már nincs tartós kánikula, de a talaj még elég meleg a csírázáshoz. Az őszi időszak sok esetben kedvezőbb, mint a tavasz, mert a talaj hőmérséklete megfelelő, miközben a párolgás már kisebb. A friss vetés számára azonban továbbra is fontos a rendszeres, de nem túlzó vízellátás.
A következő évre nézve a gyepnél is érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban a legnagyobb vízigényű pázsitot szeretnénk-e fenntartani. A kert egyes részein a szárazságtűrőbb fűkeverékek, a talajtakaró növények, a kavicsos felületek vagy a ritkábban nyírt gyep is praktikusabb megoldást jelenthet. Nem minden területnek kell egyformán zöldnek lennie ahhoz, hogy a kert rendezett és élhető maradjon.
Az öntözés megtervezése már ősszel elkezdődhet
Az aszályos nyár egyik legfontosabb tanulsága, hogy a kert vízellátását nem érdemes az utolsó pillanatban megoldani. Ha a következő évben is hasonlóan száraz időszakra számíthatunk, az ősz kiválóan alkalmas arra, hogy átgondoljuk az öntözési lehetőségeket.
A megfelelő öntözés nem feltétlenül jelent nagy mennyiségű vizet. Sokszor az a legfontosabb, hogy a víz oda jusson, ahol a növények valóban fel tudják venni. A csepegtető öntözés például hatékonyabb lehet, mint a teljes felületre történő locsolás, különösen a zöldségeskertben és a gyümölcsfák körül. A talajtakarás pedig tovább csökkentheti a párolgást, így ugyanannyi vízzel hosszabb ideig tarthatjuk nedvesen a gyökérzónát.
- emelte ki.
Aki kutat, esővízgyűjtést vagy más vízforrást szeretne kialakítani, annak érdemes már ősszel megterveznie a rendszert. A vízforrás, a szivattyú, a csővezetékek, a szűrés és az öntözési körök megtervezése sokkal egyszerűbb lehet akkor, amikor még nem kell naponta a kiszáradt növényeket menteni. Érdemes azt is felmérni, mely növényeknek van a legnagyobb vízigénye, és melyek azok, amelyek öntözés nélkül is elfogadhatóan teljesítenek.
Mire figyeljünk a következő évben?
Az aszályos nyár után a következő évre való felkészülés egyik legfontosabb eleme a növényválasztás. Nem feltétlenül kell minden növényről lemondani, de érdemes olyan fajtákat keresni, amelyek jobban viselik a meleget, a vízhiányt vagy a szélsőséges időjárást. A gyümölcsfáknál például fontos lehet a megfelelő alany és fajta kiválasztása, a zöldségeknél pedig a rövidebb tenyészidejű vagy szárazságtűrőbb fajták előnyösebbek lehetnek.
A mulcs, a zöldtrágya, a komposzt és a megfelelő vetésforgó mind segíthetnek abban, hogy a kert kevésbé legyen kiszolgáltatva a szélsőséges időjárásnak. A talaj nem egyik napról a másikra változik meg, de a rendszeres szervesanyag-pótlás és a talajkímélő művelés hosszú távon jelentős eredményt hozhat.
A kert ellenállóbbá tételéhez a növények elhelyezése is fontos. A szélnek kitett területeken a megfelelően kialakított sövények, cserjék és fák mérsékelhetik a kiszáradást, miközben árnyékot és élőhelyet is biztosítanak. A kert különböző részein kialakított mikroklímák – például egy árnyékosabb ágyás, egy szélvédett sarok vagy egy naposabb, jól vízelvezetett terület – segíthetnek abban, hogy a növények a számukra kedvezőbb körülmények között fejlődjenek.
A kert nem attól lesz szép, hogy mindenhol tökéletesen zöld
Az aszályos nyár után talán az egyik legfontosabb szemléletváltás az – tette hozzá Kósa Dániel –, hogy a kert szépségét ne kizárólag a folyamatosan zöld gyephez vagy a mindenáron fenntartott, vízigényes növényekhez kössük. A természetesebb, változatosabb kertek sokszor ellenállóbbak is, és kevesebb öntözést igényelnek.
A szárazságtűrő évelők, a mediterrán jellegű növények, a díszfüvek, a talajtakarók és a megfelelően megválasztott cserjék mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kert a nyári hőségben is élhető maradjon. A változatos növényállomány ráadásul a beporzók, a madarak és más hasznos élőlények számára is kedvezőbb környezetet biztosít.
A kertregenerálás a szakember szerint tehát nem csupán arról szól, hogy a barna növények helyére újakat ültetünk. Sokkal inkább arról, hogy megtanuljuk, hogyan működik a kertünk, milyen körülmények között fejlődnek benne a növények, és hogyan tudjuk a rendelkezésre álló vizet, tápanyagot és helyet a lehető leghatékonyabban felhasználni – emelte ki a szakember.
Az ősz ebben a folyamatban különösen fontos időszak. Ilyenkor még van idő a talaj javítására, az ültetésre, a komposztálásra, a mulcsozásra és az öntözés megtervezésére. Aki most nemcsak a nyári károkat próbálja eltüntetni, hanem a következő évre is gondol, az tavasszal sokkal jobb eséllyel indul.
A kert ugyanis nem egyetlen szezon alatt készül el. A talaj állapota, a növények egészsége és a kert ellenálló képessége évről évre épül fel. Az aszályos nyár után pedig éppen az ősz adhat lehetőséget arra, hogy a következő szezonban már ne ugyanazokkal a problémákkal kelljen szembenéznünk.
Érdemes tehát most elkezdeni a munkát: felmérni, mi maradt életben, javítani a talajt, elültetni a megfelelő növényeket, és megtervezni a kert vízellátását. Aki ősszel előrelátóan dolgozik, az tavasszal nemcsak egy új szezont kezdhet, hanem egy ellenállóbb, egészségesebb és takarékosabban fenntartható kerttel is gazdagodhat.