HelloVidék • 2026. január 10. 10:45
Ha szereted a horgászatot, a téli programokat vagy egyszerűen csak valami igazán különlegesre vágysz, január 18-án, szombaton irány a Leveleki-víztározó! 10 és 15 óra között ugyanis lékhorgász fesztivált rendeznek, ahol bárki kipróbálhatja a jéghorgászat élményét – ráadásul teljesen ingyen.
A program különlegessége, hogy két bottal, ingyen próbálhatják ki magukat a résztvevők a jégen, halfelvitel nélkül – adták hírül a Leveleki-víztározó Facebook-oldalán. Emellett szalonnasütés várja az érdeklődőket óriásmáglyánál, forró teával és melegedési lehetőséggel készülnek a szervezők, hogy senki se fázzon.
„A fesztivál célja, hogy bemutassuk a lékhorgászat hangulatát és alapjait azoknak is, akik eddig még nem találkoztak ezzel a különleges módszerrel” – írják a szervezők.
A részvételhez kötelező felszereléseket is meghatározták: a látogatóknak 10 méteres mentőkötélre, 1,5 méteres deszkára, halmatracra, horogszabadítóra, szájterpesztőre, fertőtlenítőre, valamint egy kisméretű szánkóra lesz szükségük.
Fontos, hogy az esemény erősen időjárásfüggő, ugyanakkor ritka lehetőség, hiszen a szervezők szerint ki tudja, hány évet, akár 10 évet kell várni, hogy a tél ilyen kegyes legyen a fesztiválhoz.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha tehát érdekel a téli horgászat, vagy csak egy izgalmas hétvégi programot keresel, a Leveleki-víztározó január 18-án vár mindenkit, aki szeretne kilépni a megszokott keretekből és megtapasztalni a jég világát.