Hivatalos: itt az időpont, mikor nyithat ki újra a leégett vidéki fürdő

HelloVidék2025. szeptember 3. 09:45

Súlyos tűz rongálta meg tavasszal a tiszaújvárosi fürdőt, a tetőszerkezetben komoly károk keletkeztek. Bár a nyári szezonban részben nyitva tudott maradni a létesítmény, mostanra hivatalos lett, mikorra fejeződik be a teljes rekonstrukció: a fürdő a Facebook-oldalán jelentette be a felújítás határidejét és az újranyitás dátumát.

Még április 10-én tűz ütött ki a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő épületében. A lángok főként a tetőszerkezetben okoztak súlyos károkat. Bár a tűz oltása és a biztonsági intézkedések gyorsan megtörténtek, az épület jelentős része használhatatlanná vált. A rendőrségi nyomozás azóta is folyamatban van, és a biztosítási ügyintézés sem zárult még le, ugyanakkor a város vezetése nem várhatott: elindították a felújítás előkészítését.

Az előzetes becslések még 300 millió forintos kiadással számoltak, végül azonban a közbeszerzés kedvezőbb ajánlatai miatt a tetőszerkezet teljes rekonstrukciója 179 millió forintból valósul meg. A munkaterületet szeptember 3-án adták át a kivitelezőnek, aki először a bontási munkálatokat végzi el, majd megkezdődik az újjáépítés.

Fontos változás, hogy a felújítás idején a fürdő nem zár be teljesen

A vendégeket továbbra is várja a külső termálvizes medence és a wellness részleg, azonban szeptember 8-tól a látogatók csak a balneoterápiás részlegen keresztül közlekedhetnek az épületben. A fürdő vezetése folyamatosan frissíti a nyitvatartási és jegyár-információkat a hivatalos Facebook-oldalán és weboldalán, és arra kérik a vendégeket, hogy ott tájékozódjanak a változásokról.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A városvezetés célja, hogy a felújítás után a fürdő modern, biztonságos és hosszú távon fenntartható módon működjön. A rekonstrukció nemcsak a tetőszerkezet helyreállítását jelenti, hanem egyben a fürdő presztízsének visszaállítását is: Tiszaújváros kiemelt turisztikai attrakciójáról van szó, amely évente több tízezer látogatót vonz - írta a Boon.hu.

Loading...

Címkék:
felújítás, facebook, fürdő, tűz, hellovidék, fürdőhely,