Vége a bezárásnak: újra kinyitott a vidéki állatkert, ráadásként dupla gyermeknappal készülnek

HelloVidék2025. május 23. 16:45

Hosszú hetek kényszerszünete után végre fellélegezhetnek az állatbarátok: május 19-én megnyitotta kapuit a győri Xantus János Állatkert. Ráadásul május 24-én és 25-én kétnapos gyermeknappal is készülnek!

Mint ismert, március 7-én ragadós száj- és körömfájás-járvány ütötte fel a fejét a Győr-Moson-Sopron megyében, ezért a győri zoo – az állomány védelmében – ideiglenes bezárásra kényszerült. A járványhelyzet enyhülésével most egy átmeneti időszak következik, amelyben a látogatók néhány óvintézkedés mellett élvezhetik újra a park élőlényeinek társaságát - írta a győri állatkert közösségi oldalán.

A szokásos programok azonban visszatérnek – néhány kivételtől eltekintve. A látogatók találkozhatnak például tengerimalacokkal, pingvinekkel és elefántokkal is. A fogékonyabb állatok látványetetése ugyan egyelőre elmarad, de így is bőven akad látnivaló. Akik tehát igazi tavaszi családi programra vágynak, már hétvégén is útnak indulhatnak Győrbe!

Kétnapos Gyermeknapi kavalkád a Győri Állatkertben – éjszakai kalandtúrával, drónpilótákkal és ugrálóvárral

Idén igazán különleges hétvégére készülhetnek a családok: május 25–26-án dupla gyermeknappal vár mindenkit a Győri Állatkert, ahol a megszokott programokon túl számtalan extra élmény és izgalmas kaland színesíti a napokat – szombaton pedig este 22 óráig tart nyitva a park!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki talál majd magának kedvencet:

  • Gyermek drónpilóta-próba – szárnyalhat a képzelet és a technika
  • Térképes állatkerti játék – felfedezésre fel!
  • Rendőrautó- és tűzoltóautó-bemutatók – szirénás élmények testközelből
  • Tapizoo és ugrálóváras játszóház – ahol minden érzék játszik
  • Látványetetések – közvetlen kapcsolat az állatkerti lakókkal
  • Szombati különlegesség: Éjszakai kalandoZoo

A részletes programokat ITT találjátok!

Loading...

Címkék:
facebook, állatkert, május, győr, hellovidék, látogatási tilalom,