A 40 év után bezár a lepusztult bükki gyermeküdülő: szégyen, amit a fotókon látni

HelloVidék2025. február 13. 09:45

A felsőtárkányi Imókő Üdülő jövő évtől bezárja kapuit, miután az egri önkormányzat a fenntarthatatlan gazdasági helyzet és a leromlott infrastrukturális állapot miatt erre a döntésre kényszerült.

Az egri helyi sajtóban jelent meg a hír, hogy bezárhat az Imókő Üdülő, amely Eger önkormányzatához tartozott és Felsőtárkányban van. Domán Dániel önkormányzati képviselő szerint sok hátrányos helyzetű gyermeknek csak ez a lehetősége volt a nyaralásra. A felsőtárkányi táborban rendszerint ingyen, pontosabban csak az étkezési térítés befizetésével táborozhattak gyerekek - írta a Heol.hu.

Vágner Ákos polgármester a közösségi médiában osztotta meg a tábor jelenlegi állapotát bemutató képeket. "A valóság a képeken, az igazság az alábbi bejegyzésben" – kezdte bejegyzését, hozzátéve, hogy a szülők többsége ilyen körülmények közé nem engedné el gyermekét.

Loading...

Az egri önkormányzat közleménye szerint az üdülő fenntartása jelen formájában gazdaságilag nem kivitelezhető. A 2024-es évben mindössze 17 millió forintos bevételt termelt, miközben az éves fenntartási és üzemeltetési költségek elérték a 42 millió forintot. A jelentős hiány miatt az önkormányzat az ideiglenes bezárás mellett döntött, amíg nem sikerül biztosítani a fenntartható működés feltételeit.

Az üdülő állapota, erről a képek is árulkodnak, finoman szólva is elelavult, nem biztosítja a megfelelő komfortot és szolgáltatási színvonalat.  Az egri önkormányzat keresi a lehetőségeket az üdülő újraindítására, de ez jelentős anyagi ráfordítást igényelne. A felújítás lehetőségéről további egyeztetések várhatóak a közeljövőben.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

 

Címkék:
önkormányzat, tábor, üdülő, hellovidék,