Kifakadt Koltai Róbert: ezért tiltották ki Ócsáról a legendás magyar színművészt

HelloVidék • 2024. április 18. 17:01

Nemkívánatos személy lett Ócsán Koltai Róbert. A színészt nemrég a helyi művelődési ház felkérte egy önálló estre, két hét múlva aztán mégis lemondták a meghívását a polgármester ellenkezése miatt.

Koltai Róbert színművész a Facebookon tette közzé azt a nyílt levelet, amelyet Ócsa polgármesterének címzett.

Alulírott Koltai Róbert immár 80 éves színész vagyok, amúgy Jászai Mari-díjas érdemes művész, rendező, filmrendező, a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagja, számtalan szereppel, sok-sok színházi, tv- és filmszereppel a hátam mögött. Munkámat sok elismerés érte a közönség és a szakma részéről is. Rengeteg előadás és még annál is több önálló est számtalan helyen. Az önálló estek ugyanolyan fontos és örömteli élményekkel ajándékoztak meg, mint a hivatalos előadások

- hívta fel a figyelmet.

Mint mondta, mindeddig szinte mindenhol örömöt tudott nyújtani a közönségnek egyetlen hely kivételével, és ez a hely Ócsa volt.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Megérkezett a felkérés az ócsai művelődési háztól egy kétórás önálló estről, rá két hétre jött a lemondás telefonon, miszerint a polgármester úr nem engedélyezi. Nemkívánatos személy lettem, tisztelt ócsai közönség, jóllehet a többi szereplés kárpótol. Nem sorolom fel, hogy hol mindenhol várják tárt karokkal zenés estemet Dés László dalaival. Sajnálom!

– fejezte be a posztot Koltai Róbert.

Címkék:
Ócsa, színész, életmód, tiltás,