Óriási farkas vadászik a magyar erdőkben: itt a videó, az embertől sem fél

HelloVidék2024. március 25. 10:47

Lenyűgöző látvány fogadta Gerencsér Zsolt sportvadászt, aki szombat reggel, bakmegfigyelés során találkozott össze egy farkassal Ácsnál – számolt be róla a kemma.hu. A farkas először nyulat, majd őzeket hajtott, de a vadász jelenléte se nagyon zavarta.

Zsolt azt nem tudta megmondani, hogy pontosan honnan is érkezhetett a farkas Ácsra. Szerinte az is elképzelhető, hogy Szlovákiából jöhetett át a Dunán. Egyelőre az is kérdéses, hová tarthat. A vadász elmondása szerint, ha talál elég élelmet, még az is előfordulhat, hogy itt marad, de szerinte az lenne a legjobb, ha továbbállna.

Éppen az egyik útról kanyarodtam rá a másik földútra. Ekkor pillantottam meg, ahogy egy nyulat hajt. Nem volt egy ijedős fajta, utána ott nézett engem 50 méterről, majd elment az erdő felé

- nyilatkozott a portálnak a videót készítő sportvadász.

Mikor az erdő mellett haladtam el, ismét felbukkant, tőlem 5 méterre állt. Gyorsan elő is kaptam a telefonomat, hogy le tudjam videózni. Az első reakcióm az volt, hogy ekkora sakál biztosan nincs, mert sajnos azok is vannak a térségünkben. Végül hittem a szememnek

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

– részletezte első reakcióját.

A vadásztársaságnak egyébként már tudomása volt a farkasról, a vadász korábban levélben kapott tájékoztatást arról, hogy a Duna-parton, Ács és Gönyü között látták az állatot. Kérték a vadászokat, hogy fokozottan vigyázzanak rá, ha meglátják. Gerencsér Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy a környék lakóinak most érdemes odafigyelni háziállataikra, de leginkább a kutyákra, azokat érdemes egy ideig pórázon sétáltatni.

Címkék:
otthon, videó, vadász, farkas, vadásztársaság,