24.hu • 2024. február 28. 19:06
A gyanúsított az eljárás adatai szerint több alkalommal szexuálisan molesztált két, felügyeletére bízott tizenéves fiút - írta a 24.hu
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 24.hu kérdésére megerősítette, hogy pedofil bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak egy 62 éves békési férfi ellen. A gyanúsított az eljárás adatai szerint több alkalommal szexuálisan molesztált két, felügyeletére bízott tizenéves fiút.
A nyomozó hatóság kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását, amit a Békés Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság február 23-án el is rendelt
– közölték.
Az ügyben a 24.hu megkereste a Békés vármegyei gyermekotthonokat felügyelő Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központot, ahol a vezetői titkárságon azt mondták, csak a fenntartó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) engedélyével válaszolhatnak az üggyel összefüggő kérdéseinkre. A megyei központtal folytatott telefonbeszélgetések során ugyanakkor kiderült, hogy a vezető, Sziszák Katalin Julianna egy hete nem dolgozik az intézményben. A békési ügy részletei miatt levelet küldtek az SZGYF főigazgatójának, Cséplőné Gönczi Veronikának, akitől arról is érdeklődtek, valós-e a hozzánk eljutott információ, miszerint leváltották a megyei intézményvezetőt. Az SZGYF-től egyelőre nem reagáltak a megkeresésre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mint ismert, az SZGYF-hez tartozik az a bicskei gyermekotthon is, amelynek vezetője, V. János visszaélve pozíciójával éveken keresztül kényszerített szexuális aktusokra olyan kiskorúakat, akik az általa vezetett intézményben éltek.
A bicskei intézmény igazgatóhelyettese, K. Endre – akit azért ítéltek börtönbüntetésre, mert segédkezett a pedofil bűncselekmények eltussolásában – tavaly áprilisban kegyelmet kapott Novák Katalintól. A kegyelmi ügy okozta felháborodás miatt az államfő lemondott.