HelloVidék • 2024. február 18. 17:01
Az aranyvesszőfajokkal látszólag semmi gond nincs. Valójában azonban hazánk legnagyobb ökológiai károkat okozó inváziós fajai közé tartoznak. Persze nem a saját hibájukból - írja a greendex.hu.
Ahogy a portál tudományos válaszában áll:
a hangyaboglárkák alapvetően gyepi életközösségek fajai, a gyepeket pedig egy sor tényező veszélyezteti. Ezek egyike a felhagyás a gyepgazdálkodással, illetve a beszántás, a talajbolygatás. Az aranyvesszők számára így kedvezőbb körülmények jönnek létre, és ha eljutnak a területre valahogy, viszonylag gyorsan nagy tömegben lephetik el a gyepet. A hangyaboglárkák létfontosságú tápnövényei így megritkulnak, vagy akár ki is szorulnak a területről.
Ezért az aranyvessző-állományok elterjedése kedvezőtlenné teszi a körülményeket azoknak a hangyáknak, melyek szintén elengedhetetlenek (pótszülőként vagy táplálékként) a hangyaboglárkák számára. Ez pedig azt eredményezi, hogy élőhelykezelés (legeltetés, kaszálás) hiányában az aranyvesszők terjedése számos fajt részben vagy teljesen kiszorít. Végül a korábban gazdag élőhelyből jellegtelen, fajszegény, már-már monokultúra jön létre.
Egyéni szinten épp ezért érdemes előnyben részesíteni az őshonos fajok telepítését a kertünkben, illetve minél inkább helyi termékeket vásárolni
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- írja a lap.