HelloVidék • 2024. február 4. 15:33
Akár már a jövő héten jelentős árcsökkenés következhet a hazai benzinkutakon. A heti nagy olajáresés és forinterősödés miatt akár 20 forinttal is csökkenhet a literenkénti ár.
Akár már a jövő héten jelentős árcsökkenés következhet a hazai benzinkutakonn. A hét folyamán mindkét fő olajtípus, a WTI és a Brent egyaránt november óta a legnagyobb heti áresését produkálta. Az amerikai WTI 79-ről 72 dollárra, a nálunk a benzinár szempontjából meghatározó Brent 84-ről 77 dollárra csökkent - írja a növekedés.hu.
Az árak ezzel visszatértek a január közepi szintre, vagyis az azután bekövetkezett emelkedést adja most vissza a piac – magyarázza a gazdasági portál, amely szerint a csökkenés annak ellenére következett be, hogy az elmúlt időszakban számos negatív tényező hatott az olaj világpiaci árára – egyaránt kedvezőtlen fejlemény volt a húszik támadásai a Vörös-tengeren, valamint Irán rakétacsapásai.
A lap szerint a történtek arra utalnak, hogy a háborús félelmek miatt sokan előre bevásároltak a határidős piacon, így az előrehozott kereslet után visszaesés következett be, miközben a kínálati oldal erős maradt. Úgy látják, kicsi az esélye annak, hogy komolyabb megrázkódtatás érné az olajexportot, ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy a nemzetközi közösség, de mindenek előtt az USA sokáig tűrné, hogy akár a húszik, akár az újra felbukkanó szomáliai kalózok veszélyeztessék a nemzetközi hajózást.
A növekedés.hu felhívja a figyelmet, hogy a hazai benzinár néhány napos csúszással követi az olajár változását és a forintárfolyam ingadozását, ezért pénteken még emelkedett az ár – a 95-ös benzin átlagára 600 forint fölé került –, viszont a nagy heti olajáresés és forinterősödés most fogja kifejteni hatását, így akár 20 forinttal is csökkenhet a literenkénti ár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)