Népszava • 2024. január 12. 09:31
Az új pedagógus életpályatörvény, ismertebb nevén státusztörvény 2024. január 2-ától hatályos végrehajtási rendelete miatt több drámai változás is történt a tanárok és az óvodapedagógusok foglalkoztatásának szabályaiban – írta meg a Népszava.
Az új pedagógus életpályatörvény, ismertebb nevén státusztörvény 2024. január 2-ától hatályos végrehajtási rendelete szerint az általános iskolák alapvetően alsós (1-4. évfolyamos) osztályaiban dolgozó tanítók már az általános iskola végéig, vagyis egészen 8. osztályig beoszthatók tanári feladatokra. A Népszava megkereste a Belügyminisztériumot, de csak annyi választ kaptak, hogy a tanítók eddig is jogszerűen taníthattak az 5. és a 6. évfolyamokon, az új szabályozás csak kibővítette ezt a lehetőséget.
A lap szerint azonban a 2023. december 31-éig érvényes rendelet valóban lehetőséget adott erre, ugyanakkor abban az is szerepelt, hogy felsőbb évfolyamokon egy adott tantárgyat csak „a tantárgynak megfelelő műveltségi területet végzett” tanító taníthat. Az új szabályozásban ilyen feltétel már nem szerepel.
Változtak az óvodapedagógus munkakör betöltéséhez szükséges végzettségi követelmények is: már nemcsak felsőfokú óvodapedagógus diplomával, hanem a középfokú óvodai nevelő szakképzettség megszerzésével is lehet dolgozni.
A Népszava tavaly nyáron számolt be arról, hogy kormány ezzel az új, technikumokban és szakképző iskolákban elvégezhető öt-, illetve felnőttek esetében kétéves képzéssel enyhítene az óvónőhiányon, de a szakképzésért felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) akkor azt állította, hogy az óvodai nevelőket nem óvodapedagógusként, hanem szakképzett nevelést segítőként lehet majd foglalkoztatni. Az új kormányrendelet azonban ellentmond ennek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A lap ismét érdeklődött a KIM-nél, a tárca azonban nem reagált.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, Nagy Erzsébet a Népszavának azt mondta, egyértelműen a pedagógushiány az oka a foglalkoztatási szabályok változásának. Az érdekvédő szerint az, hogy a rendelet már nem írja elő a felső tagozatokon tanítók számára a tantárgyakhoz tartozó műveltségi területen szerzett képzettséget, azt jelenti, hogy
lényegében bármilyen tantárgy oktatására beoszthatják az általános iskolák felső tagozatain az alsós tanítókat is.