Káprázatos égi jelenségek sora érkezik januárban: már ma is érdemes lesz kémleni az eget

HelloVidék2024. január 4. 16:02

Az ünnepek után újra az ég alatt a helyünk, hiszen januárban a jelenség-nagyüzem újult erővel produkálja majd az izgalmasabbnál izgalmasabb csillagászati eseményeket. - írták a Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán.  

Bár december hónap leglátványosabb égi jelenségét, a Geminidák meteorraj érkezését a felhős égbolt miatt csak az ország nyugati felén élő szerencsésebbek csíphették el, január 4-én itt az újabb lehetőség, érkeznek ugyanis a Quadrantidák!

Ez a raj ideális esetben óránként 120 meteort produkál, ezzel ott a helye a jóval ismertebb Perseidák és Geminidák hullócsillag-záporok mellett, azonban a kitörés idősávja, amikor valóban élvezhetjük az égen átszáguldó meteorokat, jóval rövidebb.

- írták.

Idén ráadásul a félhold sem könnyíti meg az észleléseket, ugyanakkor kedvező időjárás esetén lehet esélyünk egy, a Geminidákat is felülmúló, látványos jelenségre.

Fordítsuk hát tekintetünket a raj radiánsa, azaz a Bootes csillagkép irányába, amely az éjszaka első felében az északi, éjfél után a keleti horizont felett lesz egyre magasabban látható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kitörés várható időpontja inkább a hajnali órákra várható, érdemes hát korán kelni, és a termosz forró teát a hónunk alá csapva keresni egy kelet felé nyitott, sötét észlelőhelyet.

 

Címkék:
hellovidék, svábhegyi csillagvizsgáló, égi jelenség,