HelloVidék • 2023. november 6. 10:02
A helyiek tiltakozása ellenére alakul át egy egykori családi ház külföldi munkásszállóvá Győrben. A lakók attól tartanak, hogy ha ezt így meg lehet itt csinálni, akkor bárhol megcsinálják.
Győr északi kertvárosi részében, közel a centrumhoz még a nyáron ment a híre, hogy az egyik kis utca régi házát befektetők vették meg. Nemsokra rá olyan átalakításba kezdtek, amelyről nehéz volt elhinni, hogy az valóban egy családi ház lesz. A látványterven két házszárny szerepelt, háromemeletesek voltak az épületek, melyekbe összesen 38 helyiséget (nagyrészt szobákat) terveztek - írja a Telex.
A helyiek már júliusban mutattak egy sms-váltást a lapnak, amelyben szerepelt, hogy egy munkaerő-közvetítő cég igényeire alapozva építi át a bácsai házat az ingatlanbefektető. A jól értesültek azt is tudták, hogy a Fülöp-szigetekről érkeznek majd a munkások. Ők laknak majd a házban, amelyben egykor egy helyi család, a végén már csak az idős férj élt. Ha az eredeti tervek valósultak volna meg, akkor akár ötvenen is elfértek volna ott, de így is lehet 20-25 új lakóra számítani.
A bácsaiak emiatt lázadtak fel. Volt persze olyan is, aki a külföldiek érkezését sérelmezte, de a legfőbb ok, amiért összefogtak, a nyugalmuk megőrzése volt. Szerencséjük volt, mert a városrész (civil) önkormányzati képviselője, Bárány István felkarolta az ügyüket. Ő már akkor elmondta, hogy legalább huszonöt hasonló esetről tud, amikor egy családi házból munkásszállót csináltak a körzetében; és ha ezt most nem sikerül megfogni, előbb-utóbb Bácsa lehet Győr munkásszállónegyede.
Bárány István a Telexnek megerősítette, hogy a közelmúltban valóban nyolc-tíz, Fülöp-szigetekről érkezett munkás költözött be a házba, amely ugyan még nincs készen, de az idegenrendészeti ellenőrzés megállapította, hogy a tizenkét, kétágyas szoba lakható. Az oda szállított emberek munkavállalási céllal érkezetek, papírjaik ehhez még nincsenek, de egy hónapjuk van, hogy beszerezzék.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A beköltözőkkel nincs semmi baj, mondják azok a helyiek, akikkel beszéltünk. Korán reggel már elviszik őket dolgozni, sejtésük szerint a komáromi akkumulátorgyárba, onnan délután jönnek haza. A házban tartózkodnak, legfeljebb főznek maguknak a földszinten. A hétvégén, mondjuk, mostak, és a ruháikat az ideiglenes kerítésre lógatták száradni, színes képet kölcsönözve az utcának. De nem hangosak, viszont barátságosak. Az egyik szomszéd zöldséget adott nekik, ők meghajolva köszönték meg.