Ide már nem lesz elég a légycsapó: rémisztő darázsfajt észleltek Magyaroroszágon

HelloVidék2023. szeptember 12. 11:00

Rossz hírrel indult az ősz a hazai méhészek számára - írja a Telex. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) közleménye szerint Magyarországon is megjelent az ázsiai lódarázs. Az elsőt a Szigetközben észlelték.

Márta Tamás méhész volt az első, aki itthon megfigyelte és befogta az első példányokat. Ezek azonnal be is kerültek a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményébe és minden kétséget kizáróan a tudományos folyóiratokban is ott lesznek nem sokára.

Az OMME mosonmagyaróvári szervezetének vezetője, Varga Tamás Imre azt mondta: ő segítette az azonosítást, vitte be a mintákat a központba. A szakértő a Telexnek arró beszélt, hogy várható volt az ázsiai lódarázs megjelenése, de azt gondolták, hogy ez csak 3-5 múlva következik be, és addigra valamilyen védekezési formát ki tudnak már dolgozni a rovar ellen.

„A franciák és a spanyol méhészek sokat szenvedtek vele. Abban reménykedünk, hogy itt, a Szigetközben csak egy fészkük lehet, és ha azt elpusztítjuk, időt nyerhetünk, gátolhatjuk a gyors terjeszkedést. Ugyanis ha az anyák tavasszal saját fészket építenek, akkor jövőre jóval több ázsiai lódarázs lehet a környéken”

– magyarázta Varga Tamás Imre.

Azt is hozzhátette, hogy a darazsak befogásában azt tapasztalták, hogy a légycsapó ide nem elég, a leghatékonyabb fegyvernek a teniszütő bizonyult. Több példányt agyonütöttek vele, de volt, amelyiket élve kapták el: előbb leszorították őket, majd befogták.

Vas Zoltán biológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa szerint az ázsiai lódarazsat 2004-ben hurcolták be Franciaországba, azóta folyamatosan terjeszkedik Európában. Évről évre közeledett Magyarország felé. Pánikra azonban nincs ok: ez a faj valamivel kisebb méretű, mint a nálunk élő európai lódarázs, és nem agresszívabb, mint az őshonos darázsfajaink. Lakossági, közegészségügyi szempontból lényegi különbséget nem fog okozni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

„Sajnos azonban az ázsiai lódarázs előszeretettel vadászik házi méhekre, így a szükségtelen félelem és félelemkeltés helyett szorítsunk inkább a hazai méhészeknek, hogy a faj megjelenése minél kevesebb kárt okozzon nekik és a beporzó rovaroknak ”

– írta a biológus a múzeum Facebookján.

Most tehát a legfontosabb feladat az ázsiai lódarázs fészkének megtalálása a Győr-Moson-Sopron megyei Kimlénél. Külföldi mintát követve azon gondolkodnak, hogy egy élve elfogott példányra rovarjelölő csipet tesznek, majd a jelet követve találnák meg a fészket. Ígéretet is kaptak az országos egyesülettől, hogy segítik ennek beszerzését.

Címkék: