MTI • 2023. június 20. 11:02
Minősített emberöléssel vádolnak egy pécsi ápolót, aki halálos dózisú káliumot fecskendezett egy koronavírusos betegbe - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a pécsi klinikán próbaidőben dolgozó ápoló tavaly december közepén egy orvossal és két nővérrel együtt volt ügyeletben, és a klinika Covid-osztályán magatehetetlen állapotban feküdt egy 82 éves beteg. Az aznapi laboreredményekből derült ki, hogy az idős embernek káliumhiánya van, ezért az orvos káliuminfúziót írt elő számára, melynek beadása a műszakvezető nővér feladata volt.
A nővér a megfelelő protokoll szerint az injekciókat előkészítette, majd a fecskendőket elhelyezte a Covid-osztály zsilipelő kapuja elé azzal, hogy a szükséges óvintézkedések után azokat beviszi a beteghez. Időközben a műszakvezető nővért vizitre hívták, ezért megkérte az ápolót, hogy ellenőrizze a beteg infúziójának az állapotát, hogy annak lefolyása hogyan halad.
Az ápoló - kihasználva azt, hogy a tevékenységét senki sem ellenőrzi -, magához vette az előkészített fecskendőket, majd a kórteremben egyedül lévő, magatehetetlen beteg kanüljén keresztül közvetlenül az érpályába fecskendezte a káliumot.
Miután a műszakvezető nővér visszatért a vizitből, észlelte a kikészített fecskendők hiányát, majd a szobába lépve tetten érte az ápolót, amint az injekciót a betegbe fecskendezi. Az idős ember néhány perccel ezt követően heveny káliummérgezés következtében kialakult szívelégtelenség miatt elhunyt.
Az ápolót a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják, ezért a bűncselekményért 10-20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- olvasható a Baranya Vármegyei Főügyészség közleményében.