Elkapták a székesfehérvári dílereket: brutális készletet halmoztak fel

HelloVidék2023. május 4. 20:03

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt indított eljárást két székesfehérvári lakossal szemben, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a 39 éves férfi és 32 éves női társa 2022 áprilisától hónapokon keresztül anyagi haszonszerzés végett marihuánát termesztettek értékesítés céljából - közölte a police.hu.

Az alapos felderítő munkát 2022 novemberében a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi és Rendészeti Igazgatósága által megszervezett, összehangolt rendőri akció követte. Az elfogásokkal párhuzamosan zajlott kutatás során a nyomozók kábítószergyanús növényi törmeléket, a kábítószer porciózásához is használatos eszközöket, digitális mérleget, csomagolóanyagokat, vagyonvisszaszerzés érdekében pedig telefonokat, készpénzt, karórát foglaltak le a rendőrök.

Az időközben beszerzett szakértői vélemény alapján a lefoglalt növényi törmelék kiváló minőségű kábítószer volt.

A nyomozók a páros mindkét tagját kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki - majd a későbbiekben bűnszövetség minősítés is megállapítást nyert vonatkozásukban -, és őrizetbe vették. A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat, amely az eljárás során mindvégig meghosszabbításra került.

A nyomozás során a felderítő munka azonban tovább folytatódott. A letartóztatásban lévő gyanúsítottakkal kapcsolatban összegyűjtött adatok, információk eredményeinek elemzése és értékelése alapján további három kereskedői, valamint több, fogyasztói magatartást tanúsító személy kilétére derült fény.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vármegyei rendőrök újabb összehangolt rendőri intézkedést hajtottak végre 2023. május 2-án három különböző helyszínen. Székesfehérvári, pátkai és pákozdi otthonaikban elfogták a kábítószer-kereskedőket, majd kutatást tartottak lakóhelyeiken. Ennek során kábítószergyanús növényi törmeléket, örlőket, készpénzt, telefonokat, sőt egyiküknél talált hadászati lőszereket és hangtompítót is lefoglaltak a rendőrök.

Az 50, a 38 és a 24 éves drogkereskedőket – őrizetbe vételük mellett - bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az eljárásban további nyolc főt hallgattak ki a rendőrök kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt. Ők szabadlábon védekezhetnek.

Címkék:
drogdíler, székesfehérvár, hellovidék, fejér megye,