MTI • 2023. március 31. 18:05
Kuvaszkölyköket adott át az Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ) az Agrárminisztérium Dunakeszin. Az Igazságügyi Minisztérium állatvédelemért felelős kormánybiztosi titkársága pedig arról számolt be, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány stratégiai partnerségi megállapodást kötött az OPSZ-szel.
Az Agrárminisztérium közleményében idézte V. Németh Zsolt magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztost, aki a három kuvaszkölyök szerdai átadásakor azt mondta: fel kell hívni a figyelmet a kuvaszokra, ismertté kell tenni ezt a kutyafajtát, mert azt szeretnék, ha minél többen magyar kutyafajtát választanának házi kedvencként. Hozzátette: az agrártárca célja, hogy ezek a kutyafajták szeretettek, kedveltek legyenek. A kutyák megvásárláshoz és kiképzéséhez a tárca 2 millió forinttal járult hozzá.
KATT! Kihalás szélén az ősi magyar kutyafajták: megmenekülhet a hírességek kedvence?
V. Németh Zsolt kitért arra: a minisztérium több ponton is kapcsolódik ehhez az ágazathoz. Mint tenyésztési hatóság, jóváhagyja a tenyésztési programokat, emellett a génmegőrzési stratégia végrehajtásáért is felelős. A harmadik kapcsolódás pedig a hungarikumok ügye. "Amikor magyar nemzeti értékekről beszélünk, akkor nemcsak az érinthetetlen, üvegbúra alatt őrzött tárgyakra (...) gondolunk, hanem a magyar életmód védelmére is" - mondta.
Beszámolt a kuvaszkölykök átadásáról az Igazságügyi Minisztérium állatvédelemért felelős kormánybiztosi titkársága is, egyúttal tudatta az MTI-vel, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány az Országos Polgárőr Szövetséggel szakmai célokból stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kölcsönös kapcsolatból adódó előnyök és lehetőségek céltudatosabb érvényesítésére, az állatvédelem és a bűnmegelőzés kapcsolatának elmélyítésére, az állatvédelmi ismeretterjesztés hatékonyságának javítására, valamint a felelős állattartás népszerűsítésére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az MTI-hez ugyancsak csütörtökön eljuttatott közleményükben az együttműködésben részt vevők közös céljának nevezték, hogy a környezet és az állatok védelmét szolgáló tevékenységet a polgárőr egyesületek is hatékonyan elláthassák. További céljuk olyan országos kampányok, projektek kidolgozása és lebonyolítása, amelyek az állatvédelmi tevékenységet szolgálják - írták.
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány többi között oktatási anyagokat készít és oktatási programlehetőséget biztosít a polgárőr szervezeteknek, valamint koordinálja a polgárőr egyesületek és állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek együttműködését. Az Országos Polgárőr Szövetség az általa szervezett továbbképzési programokon kiemelt figyelmet fordít az állatok védelmének népszerűsítésére, elősegíti a felelős állattartás népszerűsítését és javaslatot tesz a bűnmegelőzési és bűnfelderítési tevékenység hatékonyságát támogató fejlesztési lehetőségekre - ismertették a megállapodást.