HelloVidék • 2022. augusztus 23. 19:56
Újra látogatható Lillafüreden a 122 évvel ezelőtti Zsófia-kilátó újjáépített változata. A Dolka-tetőn magasodó kilátó vörösfenyőből, alsó szintje kőből készült, amelyhez helyi mészkő lapokat használtak fel.
A Zsófia-kilátó rekonstrukciója tavaly ősszel kezdődött. Tervezéskor az egykori építmény megjelenését vették alapul, csak a kornak megfelelő biztonsági és kényelmi szempontok miatt változtattak, de az eredeti látvány megőrzése mellett. A kilátó kivitelezésének vállalkozási díja mintegy nettó 50 millió forint. Az „új” Zsófia- kilátó terveit Viszlai József építészirodája készítette, az építtető Északerdő Zrt. által kiírt pályázatot nyerték meg öt éve. Teljesen új kilátót kellett egyébként tervezniük, hiszen az 1902-es, korábbi építményről csak néhány korabeli fotó maradt fent. A Dolka-tetőn magasodó kilátó vörösfenyőből, alsó szintje kőből készült, amelyhez helyi mészkő lapokat használtak fel - írta a Boon.
Az első vidéki kilátótorony – ezt a büszke címet viselhette az előd – kalandos történetet élt át. A lillafüredi kilátó ötlete az 1890-es évek végén merült fel, a létesítmény megépítésének 1262 koronás költségét a Borsodi Bükk Egylet finanszírozta. A terveket Szűcs Sándor miskolci mérnök készítette. Ő felügyelte az építést is. A kilátó nevét a Borsodi Bükk Egylet alapítója, báró Vay Béla Borsod vármegyei főispán felesége, gróf Teleki Zsófia tiszteletére és emlékére kapta.
Ahogy a Boon.hu tudósításából kiderült, a kilátó a 20. század első felében – a Palotaszálló mellett – meghatározta Lillafüred látképét, számos fotón megörökítették, és a miskolci turisták szemében mindig fontos szerepet töltött be. Túlélte két háború viharait, azonban az 1950-es években a lillafüredi „Szikla” nevű légvédelmi központ építésekor elbontották, hogy helyére antennát telepítsenek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)