Nincs rendben a porta? Milliós bírság is járhat érte Kis­zomboron

HelloVidék2021. április 7. 12:03

Május elsején lép életbe Kis­zomboron a közösségi együttélés rendjét szabályozó új helyi rendelet. Bár a rendelkezés alapján a hivatal most már bírságot is kiszabhat azokra, akik semmibe veszik a felszólító leveleket, a cél nem a pénzszerzés, hanem hogy a falu képe rendezettebb legyen - számolt be róla a delmagyar.hu.

Ahogy a portál írja, a kiszombori önkormányzatnak van egy 4 órában foglalkoztatott munkatársa, akinek többek kö­­zött az a feladata, hogy az utcákat járva jegyezze fel, hol hanyagolták el az esővíz-elvezető árkokat. Az illetőnek persze nem csak ez a dolga: azt is figyelnie kell például, hogy a házak előtti közterületen hol tárolnak hosszabb időn át építőanyagokat, mezőgazdasági vontatót, öntözőberendezést és hasonlókat.

Különösen ott probléma ez, ahol széles a járda és az út közti terület. Persze az önkormányzat más forrásból is értesül a kritikus helyekről: rendszeresen kapnak lakossági bejelentéseket, de a polgármester vagy a jegyző is felírja, ha a községben sétálva valahol ilyesmit lát. Eddig azonban mást nemigen tehettek, mint hogy akár szóban, akár írásban szép szóval megkérték a tulajdonost a helyzet rendezésére. Aztán többnyire minden maradt úgy, ahogy volt

- írta a lap.

Most viszont, az új rendelettel kapcsolatban a polgármester, Szirbik Imre hangsúlyozta, hogy megalkotása előtt konzultált a képviselő-testület tagjaival, Gács Zoltán jegyző pedig azt, hogy ennek a helyi jogszabálynak sem a pénzbeszedés a célja, hanem hogy a falukép rendezett legyen.

A közösségi együttélés szabályairól egyébként sok településen hoztak különböző tartalmú rendelkezést. A kiszombori kifejezetten arra koncentrál, hogy a porták és környékük tiszta legyen. Így jogsértő magatartásként olyasmiket sorol fel, mint az udvar tisztán tartásának, gyommentesítésének elmulasztása, az úttestig tartó terület és a vízelvezető árok elhanyagolása, il­­letve a takarmány, az ócskavas és a zöldhulladék, illetve különböző járművek tartós tá­­rolása közterületen

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- számolt be róla a portál.

Mint írták, a rende­let egyébként engedékeny, hiszen bírság kiszabására csak kétszeri felszólítás után kerülhet sor 5000 forinttól magánszemélyek esetében 200 ezer, cé­­gek, vállalkozások esetében 2 millió forintig. A rendelet május elsején lép életbe.

Címkék:
bírság, büntetés, hulladék, utca, kert, szemét, szabály, rendelet, hellovidék,