MTI • 2021. január 19. 11:00
Az egykori jánossomorjai Franck-gyárban a Multi-Cikória Kft. őrzi még a hazai cikóriafeldolgozás hagyományait, és gyártja többek között a generációk számára meghatározó Maci kávét. Most új életet lehelnének a cikóriatermékekbe, pályázati források segítségével - írja a Kisalföld.
A jelenleg külföldi és magyar tulajdonú céget egy magyar csoport vezeti, akik modernizálnák a magyar cikóriatermékeket. Pályázati sikereik már vannak, de az igazi fellendüléshez továbbiakat céloznak meg.
A mindenki által ismert Maci kávé újrabrandingelése is zajlik, de a többi termékünket is megújítva szeretnénk eljuttatni minden háztartásba, hiszen a cikória egészséges, számos jótékony hatással bír. Ezt a célt szolgálta a miniszteri látogatás is
– nyilatkozta a lapnak dr. Szeredi Ádám tulajdonos.
Maláta és cikória
Maláta és cikóra – ez az eredeti recept, innen a név is: Maci kávé. A gyárban már csak egy épületben folyik a munka. A szárított és darabolt cikóriagyökeret pörkölik, őrlik, az emeletre feljuttatott pótkávét fent keverik, egy szinttel lejjebb pedig dobozokba töltik. Mindezt még a régi, sokat látott gépeken.
Tizenöten dolgoznak itt, de a fejlesztések munkahelyeket is teremtenének. Megújítanák a gépparkot, felújítanák az épületeket is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A termékeket modernizálnák
Már nem főzést igénylő, hanem instant termékcsaládot vezetnek be. Persze marad a Maci a gyerekeknek, ahogy a letisztult, nosztalgikus cikóriaporok is, de az egészséges étkezés piacát is megcéloznák a gyorsan elkészíthető cikóriaital számos változatával. A növény gyökerének sok kedvező élettani hatása van, rostokban gazdag és nagy inulinforrás.
Az inulin természetes, intenzív cukorpótló és prebiotikumként segít a bél- és immunrendszer működésében. De állati takarmányokban is alkalmazzák, mert gyulladáscsökkentő és vérnyomás-beállító hatása is van. Ezt szeretnénk itt, a jánossomorjai üzemben kivonni a cikóriából, ez is a terv része
– közölte Szalai Péter megbízott vezető.