HelloVidék • 2020. december 23. 10:02
A négy főből álló brigád egyik tagja elhatározta, hogy a pávát megfogja és levest főz belőle. Társai előtt kijelentette: „ilyet az étteremben sem kapni”.
Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy közmunkások elloptak egy nagyjából százezer forint értékű pávát egy családi ház kertjéből Kisköre városában, majd megölték, megfőzték és megették - erről maga a páva gazdája tett közzé Facebook-posztot. A Telex most azt írja az egri törvényszék tájékoztatása alapján, hogy a férfi, aki ellopta és megfojtotta a Borisz névre hallgató pávát, felfüggesztett börtönt kapott.
A törvényszék közleménye szerint a páva elszökött a sértett udvarából, és egy négy főből álló közmunkás társaság talált rá.
A brigád egyik tagja elhatározta, hogy a pávát megfogja és levest főz belőle. Társai előtt kijelentette: „ilyet az étteremben sem kapni”.
Akkor a vádlott az állathoz lépett, elkezdte a faroktollait tépkedni, majd belerúgott, mire a páva a földre került, ám még élt. A vádlott fojtogatta a pávát, miközben többször nyakon ütötte, mire végül az állat elpusztult. A vádlott aztán még több tollát kitépte a pávának, majd azt a kabátjába rejtette és eltulajdonította.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A bűncselekménnyel 60 ezer forintos kár keletkezett, a tettes pedig elismerte a bűncselekményt. A férfi lopás miatt két évre szóló felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A bíróság enyhítő körülménynek tekintette, hogy a férfi egyedül neveli három gyerekét.