Új gyorsforgalmi épül: a Balatonra is könnyebben lehet eljutni ezután

Magyar Nemzet2020. május 11. 08:35

Az új észak–déli irányú gyorsforgalmi kapcsolat Veszprém megye déli térsége, a Balaton és a 8-as számú főút felé is minőségileg kedvezőbb eljutást tesz lehetővé.

Megkezdődhet a Győr és Pápa, illetve az M1-es autópálya és a pápai katonai bázisrepülőtér közötti gyorsforgalmi kapcsolat építése, írja a Magyar Nemzet.

Az összesen mintegy 36 kilométer hosszú utat két szakaszban, összesen kilencvenmilliárd forintért építik meg.

A 83-as főút környezetében tervezett út Pápa és Tét déli csomópontja közti részét, valamint a 8315-ös jelű repülőtéri bekötőutat a Duna Aszfalt Kft. fogja megvalósítani több mint 44 milliárd forintból. A Tét déli csomópontja és Győr közötti szakaszt pedig a Soltút Kft. építheti több mint 46 milliárd forintból.

A 83-as főút Győr határában keresztezi az M1-est, tehát az új szakasz Pápát az M1-es autópályába köti be. Ezzel újabb város kapcsolódhat be az ország gyorsforgalmi hálózatába. Az út révén Pápáról 30 perc alatt elérhető lesz a sztrádacsomópont.

Az új észak–déli irányú gyorsforgalmi kapcsolat Veszprém megye déli térsége, a Balaton és a 8-as számú főút felé is minőségileg kedvezőbb eljutást tesz lehetővé.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. beruházásában egyrészt megépítik az új nyomvonalon vezetett kétszer kétsávos utat Pápa és Tét település déli csomópontja között, mely mintegy 18,4 kilométer hosszúságú lesz. Ezenkívül kiépítik az új nyomvonalon vezetett, kétszer egysávos, 8315-ös jelű repülőtéri bekötőutat, amely mintegy másfél kilométer hosszú lesz. A négysávos 83-as főúton két külön szintű csomópont épül Pápa északi térségében és Gyarmatnál. Az út északi szakasza is új nyomvonalon épül, kétszer kétsávos gyorsforgalmi útként Tét déli csomópontja és Győr között, egybefüggően mintegy 17,6 kilométeren. Ezen a szakaszon négy külön szintű csomópontot alakítanak ki Tét déli, illetve északi részén, valamint Győrszemere és Koroncó közelében, írja a lap.

Címkép: MTI/Varga György

Címkék:
útépítés, győr, pápa, hellovidék,