Brutálisan sok a gyalogosgázolás: ennyi embert ütnek el a zebrán

HelloVidék2020. január 29. 10:05

A főváros után Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt tavaly a legtöbb baleset kijelölt gyalogátkelő-helyeken. Összesen 39 ember életébe került.

A rendőrség szerint rengeteg embert gázolnak el kijelölt gyalogátkelőhelyen. Sokkoló adat, hogy tavaly négyből három halálos baleset fényjelzés nélküli zebrán történt. A balesetek majdnem fele Budapesten, tízből kilenc gázolás fényjelző nélküli gyalogos-átkelőhelyen történik - írta Facebook-posztjában Székely Sándor, a Szolidaritás országgyűlési képviselője, amit az Index szúrt ki.

Közzétette azt a kimutatást is, amit a rendőrség küldött, válaszul a megkeresésére. Ezen az látszik, hogy a főváros toronymagasan vezet 411 balesettel, a fővárosban az így bekövetkezett halálos gázolások száma is jóval magasabb, mint bárhol az országban.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/szekelysandorSZOLIDARITAS/posts/1990849217727360

A politikus szerint a probléma megoldásához azonnal kéne szabályozni a gyalogátkelőhelyeket, szükség lenne egy országszerte alkalmazott és betartott zebrás minimumra. Többek között át kellene festeni és jobban megvilágítani őket, és hangos jelzéssegítőket kéne kialakítani a lámpás átkelőknél.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címkék:
baleset, közlekedési baleset, halálos baleset, hellovidék, zebra, gázolás,