Így vészelheted át a kánikulát: csak néhány változtatás kell az otthonodon

HelloVidék2019. augusztus 1. 13:01

Szinte kéthetente életbe lépő hőségriadók sokakat ráébresztett arra, hogy nemcsak a télen elillanó hő ellen kell felvenni a harcot, hanem a kánikulában beáramló meleg ellen is szükséges védekezni. Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának szakértői szerint azonban már három lépésben csökkenthetjük a tetőtérben mért extrém hőmérsékletet.

Tetőfelújítás A-tól Z-ig

A június végén kezdődő rekkenő hőség sok lakástulajdonos számára megmutatta otthona gyenge pontját. Ez a tetőtér volt, ahol a kánikulában akár 35-38 fokot is mérhettünk. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint azonban még most sem késő belevágni a tetőtér átalakításába annak érdekében, hogy a még forróbbnak ígérkező július végét és augusztust már hűvös helyiségekben tölthessünk. Úgy vélik, az első és legfontosabb lépés a tető hőszigetelése, amivel máris több fokot csökkenhet a tetőtérben mérhető hőmérséklet.

A tető hőszigetelését végezhetjük kőzetgyapottal a szarufák fölött és alatt is, de ezen munkálatokhoz eltérő szigetelőanyag szükséges. A leghatékonyabb végeredményt azonban akkor várhatjuk, ha a szarufák közötti kőzetgyapotos hőszigetelést egy másodlagos, szarufák feletti hőszigeteléssel egészítjük ki. Ebben az esetben sajnos a cserepek cseréje is szükségessé válhat - magyarázzák az építőanyag-kereskedelmi hálózat szakértői. Hozzáteszik: amennyiben egy komplex beruházásra nem nyílik lehetőségünk, úgy a szarufák alatti szigeteléssel érdemes kiegészítenünk a munkálatokat.

Bukó, nyíló, fix? A lényeg az üvegben rejlik

A hő azonban a tetőtérbe nemcsak a tetőszerkezeten keresztül tud bejutni, hanem az elavult nyílászárókon át is, amelyek a téli hidegben jelentős mértékben megnövelik fűtésszámlánkat, a nyári hőségben pedig fokozott klímahasználatot okoznak.

Ellenőrizzük a nyílászáróinkat! Az egyrétegű üvegezésű változatokat mindenképpen érdemes lecserélni, ha pedig azt tapasztaljuk, hogy hő áramlik befelé a keret csatlakozásainál vagy a fal kapcsolatánál, szintén fontoljuk meg a korszerűbb nyílászárók beszerzését - mondják az újHÁZ Centrum szakértői.

Úgy vélik, ma már egyaránt beépíthetők olyan fából és műanyagból készült ablakok is, amelyek kerete az üvegtáblákat légmentesen fogja össze, a köztük lévő rész pedig vákuummal van kitöltve. Ezek energetikai szempontból igen hatékonynak számítanak, a nulla energiaigényű ökootthonokba azonban ma már edzett, rétegragasztott, biztonsági üveggel ellátott darabokat telepítenek a kivitelezők. Az innovatív nyílászárók azon túl, hogy eredményesen veszik fel a harcot az illanó hővel szemben, még a szélsőséges időjárási körülményeknek is remekül ellenállnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A pont az i-n

Mindezeken túl az ablakokon keresztül beáramló hőt árnyékolókkal is felfoghatjuk. Az okosotthonok elengedhetetlen részeinek számító intelligens redőnyrendszerek mellett a vastag textíliából készült sötétítőfüggönyök is alkalmasak arra, hogy több fokkal csökkentsék helyiségünk hőmérsékletét.

Amennyiben pedig az újHÁZ Centrum szakértői által javasolt mindhárom energiahatékonysági beruházást elvégezzük, akár klímahasználat nélkül is elérhetjük a nyáron ideálisnak számító 23-25 fokos tetőtéri hőmérsékletet. Ez pedig a kánikulában mért 35-38 fokos kiindulási értékhez képest több mint tíz fokos csökkenést is jelenthet energiafelhasználás, azaz rezsiköltség-növekedés nélkül.

Címkék:
otthon, lakás, kánikula, hőség, meleg, ház, hellovidék, tető,