Most közölte Ruszin-Szendi Romulusz: változás jön a katonaságnál, azonnali intézkedésről döntöttek

Pénzcentrum • 2026. szeptember 26. 20:31

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.

Ruszin-Szendi Romulusz szombati Facebook-bejegyzésében kiemelte: a választások után nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi honvédelmi miniszter 18 milliárd forintot szánt saját irodájának felújítására. Közlése szerint ezt azonnal leállította, az idei évre eső 5 milliárd forintot pedig átcsoportosította oda, ahol valóban szükség van rá: a laktanyák rendbetételére. A katonák megérdemlik, hogy a lehető legjobb körülmények között készülhessenek fel arra a feladatra, amelyre az életüket feltették - hangsúlyozta.

A bejegyzéséhez csatolt videóüzenetben Ruszin-Szendi Romulusz rámutatott: a katonák minden nap értünk dolgoznak. "Láttuk, mit csináltak Pakson, láttuk, hogyan szállították a vizet. Látjuk, hogy számíthatunk rájuk bármilyen tűzben. Azt viszont nem látjuk, hogy egyébként a gyakorlótéren, a reptéren, a lőtéren hogyan készülnek arra, hogy ha egyszer szükség lenne rájuk, akkor tudják tenni a dolgukat esküjükhöz mérten" - foalmazott.

Nem luxusberuházásokra, nem 12 milliárdos tanácsadói szerződésekre van szükség, hanem arra, hogy a katonák a lehető legjobb körülmények között tudjanak felkészülni arra, amire az életüket feltették

- zárta gondolatait Ruszin-Szendi Romulusz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Loading...

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Címkék:
felújítás, fejlesztés, magyarország, gazdaság, honvédség, honvédelmi minisztérium, honvédelem, katonák, beruházások, katonai,