Nem lehet oka panaszra a részvényeseknek: jól teljesített a BUX a héten

Pénzcentrum2024. április 14. 17:00

Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 761,66 ponttal, 1,14 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac forgalma a héten 58,04 milliárd forint volt az előző, négynapos héten elért 35,18 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. A héten a BUX két alkalommal is történelmi rekordot ért el, elsőként szerdán, amikor 67 271,28 ponton zárt, majd a pénteki kereskedésben ezt is felülmúlta.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, a BUX-index pénteki emelkedéséhez elsősorban az OTP jó teljesítménye járult hozzá. Hozzátették, hogy a héten a JP Morgan elemzői 20 100 forintról 22 ezer forintra emelték az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamukat, az ajánlás változatlanul felülsúlyozás. Emellett az OTP nagyobb fokozatba kapcsolt a saját részvények vásárlásánál: hétfőn 32 ezer darab, kedden 10 500 darab részvényt vásárolt a bank, majd szerdán 94 878 darab, csütörtökön pedig 66 680 darab részvényt vett, ami hozzájárulhatott az árfolyamemelkedéshez.

A Mol-lal kapcsolatban megemlítették, hogy meghosszabbították a Mol horvátországi olajszállítási szerződését. A horvát üzemeltető közölte, hogy 1 évvel meghosszabbították a Mollal kötött olajszállítási szerződést. A Mol korábban kifogásolta, hogy a horvát fél a piaci ár többszöröséért hajlandó a szállításokat végezni - jegyezte meg az Equilor Befektetési Zrt.

  • A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,38 százalékkal az OTP árfolyama emelkedett, a papír 17 600 forinton zárt pénteken, 34,16 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Magyar Telekom 0,66 százalékkal erősödött. A részvény 915 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 2,95 milliárd forint volt.
  • A Mol 0,07 százalékkal gyengült a héten, pénteken 3048 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 7,12 milliárd forint volt.
  • A Richter árfolyama 0,32 százalékkal csökkent és 9390 forinton zárt pénteken, a részvény a héten 10,48 milliárd forintos forgalmat ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6069,8 ponton zárt a héten, ami 95,78 ponttal, 1,55 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Címkék:
árfolyam, forint, otp, mol, magyar telekom, gazdaság, richter, bux,