Nagyon fontos levelet kaptak a magyar dolgozók: ki ne dobd, sok pénz forog kockán

Pénzcentrum2024. március 25. 17:35

Március 15. után elérhetőek lettek az előkészített adóbevallások. Felajánljuk az adónk 1+1%-át, vagy veszni hagyjuk? Az 1+1%-on túl mennyit és hogyan adományozunk évközben? A nők vagy a férfiak adományoznak inkább?

Adományozással kapcsolatos fontos kérdéseket járt körbe a civil szervezeteket fejlesztő NIOK Alapítvány a Pulzus Kutatóval közösen végzett reprezentatív kutatásban. Ebből kiderült, hogy a megkérdezettek több mint ötöde (23%) soha nem rendelkezett még az adóbevallásában arról, hogy melyik civil szervezetnek ajánlja fel az adója 1%-át. Nehéz az okokat meghatározni, mindenesetre azonos számban (12-12%) nyilatkoztak arról, hogy nem gondolják, hogy ez a kis összeg bárkinek segítség lehet, illetve, hogy nem érnek rá ezzel foglalkozni. Valószínűleg az idő tényleg fontos tényező, annál is inkább, mert az adófizetők jelentős hányada az utolsó napokban készíti el az adóbevallását.

Az 1+1% felajánlók 40%-a mindig ugyanannak a szervezetnek juttat az adóforintjaiból, 43%-uk pedig, ha nem is ugyanazon szervezetnek, de ugyanazon tevékenységi körben rendelkezik évről évre. Tehát a rendszeresen felajánlók nagyon elkötelezettnek tűnnek egy-egy terület iránt. A nagy, közismert szervezeteken túl leginkább a gyermekek egészségével, az oktatással és az állatvédelemmel foglalkozó szervezetek számíthatnak sok felajánlásra.

A Pulzus a magánadományozási trendek megismerésére is tett fel kérdéseket. A megkérdezettek több mint fele (60%) adományozott az elmúlt évben. Legjellemzőbb a civil szervezetek számára (36%) és a közvetlenül a rászorulóknak (34%) juttatott segítség.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lakosság kicsit több mint egyharmada egyáltalán nem adományozott az előző évben. Továbbra is több nő adományoz, mint férfi, és az életkorral egyre inkább nő az emberek adakozókedve.
A civil szervezetek leginkább a budapesti, 18-39 éves, felsőfokú végzettséggel rendelkező nők köréből számíthatnak adományokra. Feltételezhetjük, hogy inkább olyan emberek támogatnak civil szervezeteket, akiknek nagyobb rálátása van a társadalmi ügyekre és a civil szervezetek munkájára. A rászoruló emberek támogatásában (közterületen vagy szomszédságban) nincs ekkora különbség az iskolai végzettség tekintetében, bár itt is magasabb a felsőfokú végzettségűek aránya, dominanciájuk nem olyan kiugró.

Az emberek forintjaikkal elsősorban azokat a civil szervezeteket támogatják, amelyek az egészségüggyel, másodsorban az oktatással, harmadsorban az állatvédelemmel foglalkoznak, legkevésbé pedig a vallási vagy sporttevékenységet végző szervezetet tartják adományozásra érdemesnek.
A megkérdezettek 70%-a évente legalább egyszer adományoz, 29%-uk 2-3 alkalommal, 11%-uk pedig rendszeres adományozónak vallja magát. Az adományok nagyságrendjét tekintve a leggyakoribb az 1.000-3.000 Ft körüli összeg. A VISA Ipsos által végzett felméréséből tudjuk, hogy a rendszeres felajánlók több mint fele 5.000 Ft alatti összeget, közel egyharmaduk 5.000-10.000 Ft közötti összeget adományoz. A kutatás optimizmusra ad okot azzal kapcsolatban, hogy az emberekben van nyitottság a jó ügyek támogatására, és élnek is a lehetőséggel.

Címkék:
adóbevallás, adó, 1 százalék, adomány, felajánlás, kérdések, segítség, végzettség, összeg, adományozás, adóbevallás elkészítése nav, szervezet,