Nagyot dobbantott az Aldi ebben a magyar városban: ilyet még nem csinált itthon a diszkont

Nagyot dobbantott az Aldi ebben a magyar városban: ilyet még nem csinált itthon a diszkont

MTI2023. október 30. 22:32

Informafikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben, amely a német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Debrecenben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Aldi International IT Services Kft. új irodájának átadásán kiemelte, hogy az informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó központ létrehozásával ötven, magas képzettséget igénylő munkahely jön létre. Az 1,2 milliárd forintos beruházást az állam 120 millió forinttal támogatta.

Leszögezte: az iroda a hazánkban már mintegy 160 üzlettel és komoly logisztikai központtal rendelkező, a teljes hálózata működését zöld árammal fedező német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz. Az Aldi teljes globális hálózatát, azaz több mint 200 ezer munkavállaló, több mint 7 ezer bolt és 80 logisztikai központ működéséhez szükséges IT munkákat fogják innen, Debrecenből kiszolgálni.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy ma nagyjából 180 ezren dolgoznak Magyarországon az informatikai szolgáltatások szektorában. Az ágazat teljesítménye tavaly 4 ezer milliárd forintot ért el, ami egy év alatt 19 százalékos növekedést jelent, körülbelül ezer milliárd forintos exportértékkel.

A miniszter ezután jó hírnek nevezte az utánpótlás kapcsán, hogy Magyarországon tavaly, illetve idén az információs és kommunikációs szakokra jelentkező diákok száma 34 százalékkal nőtt, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó mérnökök száma kétszeresére emelkedett, és tavaly 73 százalékkal több kis és közepes vállalkozás tájékoztatott termékinnovációról, mint korábban.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Illetve végül arra is kitért, hogy továbbra is a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött 67 milliárd euróval, és erre idén is jó esély van, miután eddig tíz százalékos bővülést regisztráltak a volumenben.

Címkék:
kkv, aldi, debrecen, informatika, szijjártó, külgazdasági és külügyminisztérium, logisztikai központ,