Elnyomták őket, mint a csikket: egyre több cigicsempészt fognak a magyar pénzügyőrök

Pénzcentrum2023. október 29. 12:01

Ötmillió szál cigit foglaltak le a pénzügyőrök 2023 harmadik negyedévében, ami nem számít kiemelkedőnek - az esetszámok viszont igen.

A harmadik negyedében, vagyis július és szeptember között 6729 esetben foglaltak le cigarettát a dohánycsempészektől a NAV szakemberei - erről ír a Portfolio a NAV adatai alapján. Ez az esetszám kiemelkedik az elmúlt évekből. Ahogy az alábbi grafikonon is látszik, a harmadik negyedévi, magasabb lefoglalási számok is elmaradnak az ideitől.

A lefoglalt cigaretta mennyisége viszont nem kiemelkedő, közel 4,9 millió szál, ami azt is jelenti, hogy az egy esetszámra jutó mennyiség is alacsony: 722 szál. A lap megjegyzi, hogy a csempészek haladnak a korral és egyre kevesebb cigarettával (vagy dohánnyal) próbálják átlépni a határt, illetve vetnek be egyszerűbb drónokat, amelyek eleve nem tudnak nagy mennyiséget felemelni. A lefoglalt cigaretta becsült értéke 384 millió forint, amely egy szálra vetítve 79 forint.

2020 eleje óta a NAV több mint 65 ezer esetben akadályozta meg, hogy illegális cigaretta jusson az országba,ez 274,6 millió szál cigarettát jelent 23,7 milliárd forint értékben. Az egyéb fogyasztási dohánynál 3625 esetben 81,2 ezer kilogrammot sikerült lefülelni, amelynek összértéke 6,7 milliárd forint. A finomra vágott dohány ehhez képest elenyésző: 786 eset, 19,2 ezer kilogramm és 1,1 milliárd forint.

A Pénzcentrum videoblogja, a CashTag ezen a héten azzal a Netflixen megtekinthető sorozattal foglalkozott, amely a dohányhelyettesítő termék, a Juul történetét mutatja be. A Juul azt ígérte, hogy lassan, de fokozatosan segít elhagyni a cigarettát, ehelyett világszerte több millió kamaszt szoktattak rá a termékükre. A CashTag-epizódot a videóra kattintva tudod megnézni:

Címkék:
NAV, cigaretta, forint, csempészet, gazdaság, millió, youtube, cashtag,