Bajban van Magyarország? Összeült a NATO, miután Orbán találkozott Putyinnal

Pénzcentrum2023. október 19. 19:13

Csütörtök reggel találkoztak a NATO-tagországok nagykövetei és Svédország budapesti nagykövete. David Pressman, az Egyesült Államok nagykövete szerint az ülés indítéka az volt, hogy a NATO-tagokat egyre nagyobb aggodalommal tölti el Magyarország és Oroszország kapcsolata.

Csütörtök reggel találkoztak a NATO-tagországok, illetve Svédország nagykövete – írta meg a Szabad Európa. A lapnak David Pressman azt mondta, hogy az ülésnek az oka az volt, hogy a NATO-tagokat egyre jobban aggasztja Magyarország és Oroszország folyamatosan mélyülő kapcsolata.

Ennek előzménye az, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt héten Moszkvában tárgyalt többek között Alekszandr Novak kormányfőhelyettessel. Azon a héten, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyinnal találkozott Pekingben. Pressman elmondása szerint fontosnak tartották z egyeztetést az Egyesült Államok NATO-szövetségeseivel, miután a tagok aggódnak amiatt, hogy a magyar miniszterelnök találkozott Putyin elnökkel, miközben Oroszország agresszorként áll háborúban Ukrajnával.

Ez volt a nagykövet szerint a találkozó elsődleges témája.

Aggasztó, hogy Magyarország úgy döntött, ilyen módon lép kapcsolatba Putyinnal. Ahogy az a nyelvezet is aggasztó, amivel a miniszterelnök Putyin ukrajnai háborúját jellemezte. Mindkettő megérdemelte, hogy megvitassuk

– mondta Pressman, arra utalva, hogy a találkozón Orbán katonai műveletekről beszélt, amivel végig elkerülte a háború szó használatát.

Szövetségesként tekintünk Magyarországra, ugyanakkor látjuk azt is, hogy Magyarország egyre mélyíti kapcsolatát Oroszországgal Ukrajnában vívott brutális háborúja ellenére. Fontosnak tartjuk, hogy ezekről a döntésekről fenntartsuk a párbeszédet a magyar kormánnyal és a magyar emberekkel is

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– fogalmazott Pressman.

 

Foto: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán, MTI/MTVA 

Címkék:
Orbán, magyarország, gazdaság, oroszország, magyar, svédország, miniszterelnök, nato,