Pénzcentrum • 2023. június 30. 08:12
Péntek reggel ismét élő interjúban beszél majd Orbán Viktor a Kossuth Rádión, ezúttal Brüsszelből, hiszen kétnapos uniós csúcsot tartanak Brüsszelben, melyen a magyar miniszterelnök is részt vesz.
"A háborúra adott elhibázott válaszok megemelték az energiaárakat, mi ennek a nagy vesztesei vagyunk" - mondta a miniszterelnök, amikor a magyar gazdaság állapotáról kérdezték. Mint kifejtette, az energiaárak növekedése fellökte az árakat itthon, de a kormány az első pillanattól kezdve harcol ellene, méghozzá konkrét intézkedésekkel:
Az inflációt le kell törni, többek között a rezsicsökkentés is egy ilyen eszköz
- hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormány nem adta fel, és továbbra is vállalja, hogy év végére egyszámjegyű lesz az áremelkedés mértéke, sőt mint elmondta, nagy esély van rá, hogy az év második felében a bérek növekedése gyorsabb lesz, mint az áremelkedés mértéke.
A most bevezetett kötelező akciózást pedig kénytelenek alkalmazni a kereskedők, és a korábbi árstoppos termékeket is be kell venniük
Ez újabb lökést ad az infláció elleni küzdelemben
- mondta el. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként a legfontosabb megoldandó probléma a munkahelyek megvédése, hiszen Magyarországon munkaalapú társadalmat építettek fel. Ha az emberek dolgoznak, mindenre van megoldás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
De a nyugdíkjaknak az értékét is meg kell védeni - legalább annyival kell emelni, mint az infláció mértéke - fejtette ki a miniszterelnök.
A családtámogatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy voltak változások, hiszen igazodniuk kellett az igényekhez.