Ennyi volt: fontos jogi segítségtől esik el több ezer ember Magyarországon

Pénzcentrum2023. június 12. 09:23

Csökken azon rászorulók köre, akik jogosultak lehetnek az állam segítségére jogi ügyeik intézéséhez. Ennek következményeként több feladat hárul a jövőben a civilekre és a bíróságokra. Az igazságügyi salátatörvény, amely összesen 34 törvényt módosított két fontos változtatást hajtott végre, amely érinti az állami jogi segítségnyújtás rendszerét. támogatás vagy a jogi szolgáltatás díjának átvállalását, vagy annak megelőlegezését jelenti, amely az esettől függően pártfogó ügyvédi képviseletre is kiterjedhet. A költségek átvállalására csak a leginkább rászorulók esetében kerülhet sor, ezt a kört szűkíti a jelenlegi módosítás.

Június 2-án került kihirdetésre az a törvénymódosítás, amely gyengíti a jogi segítségnyújtáshoz való jogot - olvasható az Utcajogász Egyesület közleményében. A jogi segítségnyújtásról szóló törvény szerint a jogi szolgáltatás díját az állam viseli, ha a fél családjának egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg a szociális vetítési alap (28.500 forint) összegét, egyedülállók esetében annak 150%-át, vagyona pedig nincs. Ez a módosítással nem változott. 


Az eddigi szabályozás szerint nem kell vizsgálni a jövedelmi helyzetet néhány olyan esetben, amikor azt egy másik juttatás igénybevételéhez már vizsgálták. Ebbe a körbe tartoztak az aktív korúak ellátására jogosult személyek, valamint azok, akik ilyen személlyel egy háztartásban élnek. A változás szerint a jogosultak köre szűkül. A módosítás indoklása a következő: „foglalkozást helyettesítő támogatás folyósítása szünetelése során azonban az aktív korúak ellátására jogosultság még 120 napig fennáll, így bár keresőtevékenységgel bevételhez jut, és ezáltal a szociális helyzete már nem feltétlenül indokolná, mégis jogosult továbbra is alanyi jogon jogi segítségnyújtási támogatásra. A módosítás ezt a helyzetet küszöböli ki, annak érdekében, hogy csak a ténylegesen rászorulók részesüljenek támogatásban”. 

Az Utcajogász Egyesület szerint az érintettek anyagi helyzete nem oldódik meg egy csapásra attól, ha végre álláshoz jutnak, hiszen előtte hónapokig a megalázóan alacsony ellátásból voltak kénytelenek megélni és családjukat eltartani (az aktív korúak ellátásának összege havonta 22.800 forint). A jogsegélyre szorulókat erre a három hónapra elzárni a lehetőségtől szükségtelen és az érintettek számára méltatlan helyzetet eredményező eljárás.

A törvénymódosítás másik újítása, hogy az ingyenes jogsegélyt évente legfeljebb tíz alkalommal igényelhetik a jogosultak. Az indoklás azt sugallja, hogy egyes jogi segítők szándékosan, az állam által fizetett ügyvédi munkadíj miatt ugyanazon ügyfelekkel összejátszva vesznek igénybe állami támogatást. Az egyesület álláspontja szerint, amennyiben adott konkrét ügyekben visszaélés történt, azt nem a vétlen rászorulókat is sújtó törvényi korlátozással, hanem a visszaélésekben részt vevők felelősségre vonásával szükséges megoldani. A szabályozással visszaélők esetében évi egy alkalom is sok, az évi tíz alkalom viszont szükséges lehet például olyan rászorulók esetében, akik egy-egy határozattal csak néhány óra tanácsadásra kapnak támogatást, ami nem elegendő az ügy megoldására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A módosítás a civilekre és a járásbíróságokra hárítja a jogi segítségnyújtást
A törvényjavaslat indoklása szerint a rászorulók nem maradnak segítség nélkül. A kormány hangsúlyozza, hogy a korlátozás ellenére szóbeli tanácsadást a kormányhivatalok ügyintézői továbbra is adnak. A kormánytisztviselők azonban nem minden esetben rendelkeznek jogi végzettséggel vagy jogi szakvizsgával, így kérdéses, hogy a szóbeli tanácsadás minősége alkalmas lehet-e egyáltalán segítségnyújtásra.

Címkék:
visszaélés, segítség, törvénymódosítás, jogdíj, jogász, jogvita, alapvető jogok biztosa, jogi tanácsadás,