Itt az ENSZ felszólítás: Oroszország ezt azonnal és feltétel nélkül hajtsa végre Ukrajnában

Pénzcentrum/MTI2023. február 24. 08:45

Az ENSZ 141 szavazattal 7 ellenében, 32 tartózkodás mellett felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül vonuljon ki Ukrajnából – adta hírül még csütörtök este a Guardian.

A legutóbbi szavazáson az ENSZ, amelyet közvetlenül azután tartottak, hogy Oroszország annektálta a kelet-ukrajnai köztársaságokat, 141 szavazattal megszavazta, hogy Oroszországot azonnali és feltétel nélküli kivonulásra szólítsa fel Ukrajnából. Dymotro Kuleba ukrán külügyminiszter a szavazást követően azt mondta: „a mai ENSZ-közgyűlési határozat megszavazásával 141 ENSZ-tagállam egyértelművé tette, hogy Oroszországnak véget kell vetnie illegális agressziójának.

A rendkívüli ülés szerdai megnyitásakor Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára úgy fogalmazott, hogy "ez az invázió egy támadás a közös lelkiismeret ellen is", az évfordulót pedig gyászos mérföldkőnek nevezte Ukrajna és a nemzetközi közösség számára

A vita egyik hozzászólójaként a német külügyminiszter kijelentette, hogy létezik egy béketerv, amely az ENSZ alapokmánya. Annalena Baerbock úgy fogalmazott, hogy az ENSZ alapokmánya minden államra egyaránt érvényes, ezért a békéhez vezető út is világos; "Oroszországnak vissza kell vonnia csapatait Ukrajnából, le kell állítania a bombázásokat és vissza kell térnie az ENSZ alapdokumentumához"

Kína ENSZ nagykövetének helyettese a vitában hangsúlyozta, hogy a béketárgyalásnak kellene a nemzetközi közösség prioritásának lennie, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az eredeti egyeztetések megrekedtek Kijev és Moszkva között. Dél-Afrika ENSZ nagykövete azt kérdezte, hogy vajon az ilyen határozatok tényleg elsősorban a harcok leállítását célozzák-e, vagy inkább Oroszország elítélését helyezik a középpontba.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A határozat jogilag nem kötelező erejű. Az ENSZ Közgyűlése tavaly két hasonló dokumentumot fogadott el hasonló támogatás mellett. A nemmel szavazó tagállamok száma ezúttal kettővel növekedett, miután Mali és Eritrea korábbi tartózkodását feladva elutasította a javaslatot.

Címkék:
oroszország, orosz-ukrán válság, orosz-ukrán krízis, orosz-ukrán háború,