Hirtelen döntés a legfelső szintről: máris jön az orosz olajársapka, veszélybe kerülhet a magyar ellátás is

Pénzcentrum/Portfolio2022. december 3. 18:59

Nemrég közölte az Európai Tanács sajtószolgálata, hogy az összes tagállam, tehát Magyarország is, jóváhagyta szombaton a 60 dolláros orosz olajársapkára vonatkozó szankciót, így az már hétfőtől hatályba tud lépni. Az oroszok máris elkezdték küldeni a fenyegető üzeneteket, amelyek az olajszállításokat érinthetik akár Magyarország irányába is. Így ez még inkább központi kérdéssé teszi, hogy mi lesz a 480-as itthoni ársapkával, miután a napokban már a kormány is jelezte, hogy az csak akkor tud fennmaradni, ha az orosz szállítások zavartalanok maradnak a Barátság kőolajvezetéken keresztül, illetve a százhalombattai finomító is zavartalanul tud működni. Utóbbi sajnos egyelőre nem teljesül, az előbbi feltételre pedig éppen a mai EU-s döntés jelenthet kockázatokat - írja a Portfolio.

Miután tegnap a tagállami nagykövetek megegyeztek a 60 dolláros orosz olajársapka bevezetéséről, egy napjuk volt a tagállamoknak ezt jóváhagyni, ami mostanra letelt, és éppen ezért közölte percekkel ezelőtt a tanácsi sajtószolgálat azt, hogy megvan jogi értelemben is az alku, mert az összes tagállam, tehát Magyarország is egyhangúan jóváhagyta. A döntést várhatóan még vasárnapig közzéteszik az uniós közlönyben is, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy éppen december 5-től hatályba lépjen, amikortól az EU-ban egyébként is hatályba lép a júniusban eldöntött hatodik orosz szankciós csomagból az a rész, hogy nem importálhat senki orosz nyersolajat az EU-ba (kivéve Magyarország, Szlovákia és Csehország a Barátság kőolajvezetéken, mert máshonnan nehéz pótolniuk).

A most szombati újabb oroszellenes szankció erre a már júniusban eldöntött szankcióra épül, és azt blokkolja, hogy az oroszok az EU-n kívül bárhol a világban 60 dollárnál drágábban tudjanak olajat, illetve finomított termékeket eladni bárkinek. Az EU nem egyedül döntött erről a mostani szankcióról, hanem a G7 országok is így tettek már, és mivel a nyugati hatalmak kezében van a globális hajóbiztosítási és pénzügyi szolgáltatási piac szinte teljes egésze, így valójában ezen az ágon keresztül tudják blokkolni azt, hogy az oroszok 60 dollár feletti árbevételt tudjanak hordónként realizálni, mert a nyugati hatalmak felügyelete alatt álló biztosági és pénzügyi szolgáltatási cégek nem vehetnek részt olyan ügyletekben, amely során 60 dollár felett cserél gazdát orosz olaj.

Címkék:
oroszország, szankció, olaj, barátság kőolajvezeték, szankciók, kőolaj,