Karácsonykor több család asztalára juthat étel adományból, mint eddig bármikor

Pénzcentrum2022. november 18. 10:30

A drasztikusan emelkedő energia- és élelmiszerárak sokak számára leküzdhetetlennek tűnő akadályt jelentenek, többezer család életében vált óriási kihívássá a mindennapi megélhetés. Az élelmiszer- és adománygyűjtő akcióknak az ünnepi időszakban különösen nagy jelentőségük van, rengeteg rászoruló háztartás asztalára kerül étel ilyenkor a különböző jótékonysági összefogásoknak és szervezeteknek köszönhetően. A menekülteket segítő közös munka pedig még magasabb szintre emelte az együttműködést a Tesco és karitatív partnerei között. 

Az élelmiszerárak egekbe szökése sajnos a leginkább kiszolgáltatott csoportokat érinti, egyre több embernek van szüksége segítségre, éppen ezért óriási jelentőségűek a felelős és sikeres élelmiszer-elosztási programok. 

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével naponta több mint 200 szervezet vesz át adományt a Tescótól, amelyet éves szinten több mint 100 ezer rászorulóhoz juttatnak el. A cég öt év alatt több mint 31 ezer tonna élelmiszert adományozott jótékony célra, ami közel 75 millió adag ételt jelent a nehéz helyzetben lévőknek. Az élelmiszermentő program keretében jelenleg több mint 160 Tesco áruházban gyűjtik össze nap végén a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszereket a nehéz helyzetben lévők támogatására. 

„Idén is örömmel és nagy lelkesedéssel csatlakoztunk a Magyar Élelmiszerbank Karácsonyi Adománygyűjtő akciójához. A tavaly összegyűlt élelmiszer közel 50%-át a Tesco vásárlói adományozták, kollégáinknak pedig évente két fizetett munkanapot biztosítunk az önkéntes munkára, akik az Élelmiszerbank önkénteseihez is csatlakozhatnak” – mondta el a Pénzcentrum-nak Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője.

A mindennapi élelmiszermentés mellett komoly szerepet kapnak a szezonális programok is. A karácsonyi tartósélelmiszergyűjtő-akció az évek során például hazánk egyik legnagyobb élelmiszergyűjtő kampányává nőtte ki magát.

A Tesco idén is a felajánlott élelmiszerek értékének 20%-ával támogatja az Élelmiszerbank napi működését.

„Önmagában sokat elmond az emberek segítőkészségéről, hogy országosan 6500 önkéntes vesz részt az adományok összegyűjtésében, de a felajánlott élelmiszer mennyisége is nagyon szépen alakul: tavaly 348 ezer kilónyi rekordadomány érkezett. A karácsonyi adománygyűjtési akcióban a legtöbb tartós élelmiszert egyébként évek óta a Tesco vásárlói ajánlják fel” – emelte ki Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója.

Tömegeket mozgatnak meg

A vásárlók rendszeresen találkozhatnak a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtő kampányaival is; a szervezetet a Tesco már több mint egy évtizede támogatja stratégiai partnerként.

„Ahogy fogalmazni szoktunk, a Tesco az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő csapata, hiszen egy-egy kampány során több százezer adományozót tudnak bevonni az összefogásba. Ez egy nagyon különleges együttműködés, amely a segélyáruk beszerzésétől kezdve különböző közös segélyakciókon, illetve az önkéntességen át a közös adománygyűjtésig terjed. A partnerség jelentőségét az is mutatja, hogy a hozzánk beérkező magánadományok egyharmada a Tesco áruházakban elérhető adománykuponokból származik” – hangsúlyozta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. 

Azonnali akció a menekültekért

Az ukrajnai háború kirobbanása után a Tesco újabb kuponos adománygyűjtést hirdetett, az ebből befolyt összeget pedig megduplázta, így a vásárlókkal együtt összesen 103 millió forinttal járult hozzá a menekülők ellátásához az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. 

Emellett a Tesco összesen több mint 15 millió forint értékű élelmiszer-adománnyal, több mint 10 millió forint értékű ruhaadománnyal, valamint 6,3 millió forint értékű egyéb támogatással segítette a Magyarországra érkező menekülteket. „Az ukrajnai háború kapcsán soha nem látott összefogást tapasztaltunk. Reméljük, hogy a nehézségek ellenére sokan lesznek, akik továbbra is támogatják munkánkat, hogy a jövőben is ott lehessünk a leginkább rászorulók mellett” – tette hozzá Gáncs Kristóf.

Idén ismét arra kérik a vásárlókat a Tescónál, hogy az ünnepi időszakban az Ökumenikus Segélyszervezet javára adakozzanak.

„A vásárlóink az adománykuponok megvásárlásával segíthetnek, a befolyt összeget pedig a Tesco minden esetben kiegészíti. Legutóbb az adománykuponok értékesítésével az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtését 85 millió forinttal, Kapaszkodó programját pedig 21 millió forinttal támogattuk. A Tesco emellett vállalta, hogy idén és jövőre is 5-5 millió forinttal járul hozzá a Segélyszervezet működéséhez” – tájékoztatott Hevesi Nóra kommunikációs vezető.

Fotók: Tesco-Global Zrt.

Címkék:
kiadás, Tesco, élelmiszer, adomány, kedvezmény, bevásárlás, ünnepek, online bevásárlás, élelmiszerbank,