Jól teljesítettek a magyar részvények a héten: mégis borúlátóak a szakértők

MTI2022. október 30. 19:02

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 053,71 ponton zárt pénteken, 621,74 ponttal, 1,54 százalékkal magasabban, mint egy hete.

 A részvénypiac heti forgalma 26,33 milliárd forint volt, szemben az előző heti 41,94 milliárd forinttal, a vezető részvények erősödtek. A BUX áttörte 41 ezer pontos szintet, a hazai tőzsde az elmúlt öt kereskedési napot ezzel több mint 1,5 százalékos emelkedéssel zárta. Felidézik: a héten tartotta kamatdöntő ülését a jegybank, nem változott a hazai alapkamat. A várakozásoknak megfelelően 13 százalékon tartotta az MNB az alapkamatot keddi ülésén.

A kiadott közleményben a jegybank megerősítette a korábbi üzeneteit, miszerint az alapkamat jelenlegi szintjét tartósan fenntartják mindaddig, amíg az inflációs folyamatokban nem lesz tartós változás. A rendkívüli intézkedések csak addig maradnak fenn, amíg a piaci stabilitás fenntartása és a kockázati megítélés alakulása indokolja. Virág Barnabás az ülést követő háttérbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy ezeket az eszközöket fokozatosan fogják kivezetni. Az Equilor összefoglalójában kitértek arra, hogy tovább estek GKI konjunktúra-indexei.

A hétfőn közzétett októberi számok szerint az üzleti bizalmi index -1,1 pontról -10,1 pontra zuhant, főként a kereskedelmi szektorban tevékenykedő vállalatok körében erőteljes a pesszimizmus. Az összes megkérdezett vállalat 70 százaléka további áremelésekre készül, valószínűleg komolyabb átárazás lesz január 1-től. A gazdasági hangulatindex -14,5 pontról -21,9 pontra esett, míg a fogyasztói bizalmi index -52,6 pontról -55,4 pontra. Utóbbi indexbe már a korábbi hónapokban megjelentek a negatív kilátások.                                                                                                                                                              

A vezető részvényekkel kapcsolatban közölték: a héten célárcsökkentés érkezett az OTP-re. A Raiffeisen Bank International elemzője 13 500 forintról 10 700 forintra csökkentette az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, viszont továbbra is vételre javasolja a részvényt. A héten a legnagyobb mértékben, 5,13 százalékkal a Magyar Telekom erősödött, 292 millió forintos forgalom mellett, a papír 297 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az OTP árfolyama 1,01 százalékkal emelkedett, forgalma 13,6 milliárd forint volt, pénteken 9030 forinton zárt a részvény. A Richter árfolyama 1,87 százalékkal emelkedett 6,45 milliárd forintos forgalomban, a részvény pénteken 8180 forinton zárt. A Mol árfolyama 1,55 százalékkal nőtt, 2484 forinton zárta a hetet, forgalma 4,6 milliárd forint volt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3571,49 ponton zárt a héten, ami 43,87 ponttal, 1,24 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Címkék:
befektetés, forint, otp, gazdaság, tőzsde, milliárd, index, részvények, bux,