Ma rendkívüli döntéseket hozott az MNB: így reagált rá a sokat szenvedett forint

Pénzcentrum2022. október 14. 18:33

A Monetáris Tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, és a jegybanki alapkamatláb változatlansága mellett a kamatfolyosó felső szélének emeléséről döntött. Ennek értelmében a Monetáris Tanács október 14. 8:45 órától kezdődő hatállyal az O/N fedezett hitel kamatát 25 százalékra emelte, továbbá az 1 hetes fedezett hiteleszközét felfüggesztette. Az még kérdés, hogy az új feltételek meddig maradnak érvényben, ez a piaci folyamatok függvénye. Továbbra is fontos a költségvetési fegyelem, a vállalatok és háztartások alkalmazkodása, ezeken keresztül pedig az egyensúlyi mutatók javítása - hívják fel a figyelmet az elemzők.

A napokban újabb és újabb mélypontokra zuhant a forint a legfontosabb nemzetközi devizákhoz, az euróhoz, a dollárhoz és svájci frankhoz mért árfolyama. A szeptemberi infláció a várakozásoknak megfelelően tovább gyorsult, a tizenkét hónapra visszatekintő drágulás meghaladta a 20 százalékot. Mindeközben a külkereskedelmi hiány és a folyó fizetési deficit is jelentősen a drága földgázbeszerzések eredményeként. 

“Bár a Magyar Nemzeti Bank kommunikációjában rendre megjelent, hogy nincs árfolyamcélja, csak az inflációs célt szeretné elérni. Ugyanakkor a jelentős importhányad, ezen belül a magas energiaszámla miatt a forintgyengülés megjelenik az árakban, így felfelé tolta az inflációt. A pénteken ismertetett jegybanki lépések összességében további monetáris szigorítást jelentenek”

- kommentálta Németh Dávid, a K&H vezető elemzője Virág Barnabás MNB-alelnök bejelentéseit. A szakember azt mondta:

Az MNB drasztikusan kiszélesítette az eddig 12,5 és 15,5 százalékos kamatfolyosót. A sáv alja maradt a helyén, a tetejét viszont 25 százalékra emelte, ami 9,5 százalékpontos növekedésnek felel meg. Így a kamatfolyosó most 12,5 és 25 százalék közé került.

Fontos döntés még, hogy az MNB devizaforrást nyújt a gázbeszerzésekre, így a gázszámlához szükséges eurót nem a piacon kell beszerezni, ami eddig hozzájárult a forint gyengüléséhez.

Erre azért is nyílt most lehetőség, mert az utóbbi két hónapban növekedett a devizatartalék mértéke, Továbbá az orosz Gazrpormmal a fizetési halasztás lehetőségéről szóló megállapodás biztosítja, hogy ne szálljanak el a kiadások. Így lehet látni, hogy maximum mekkora összeget kell fordítania a jegybanknak gázvásárlások fedezetére a devizatartalékból

- tette hozzá. Szintén új lépés, hogy a jegybank egynapos betéti tendereket fog tartani, amelyek célja, hogy a rövid távú hozamokat feljebb húzza, ezzel pedig szűkítse a forintkínálatot. 

Németh Dávid közölte, hogy a felsorolt intézkedések célja a monetáris szigorítás mellett a forintgyengülésre játszó spekulatív pozíciók felszámolása.

Egyelőre bizonytalan, hogy a most bejelentett magas, egynapos kamatszintek meddig maradnak fenn, ez a piaci folyamatok függvénye. Az is kérdés egyelőre, a jövő csütörtöki tenderen, a jelenleg 13 százalékos egyhetes betéti kamatot hogyan fogja módosítani, azaz milyen mértékben igazítja hozzá az egynapos kamatszinthez

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 - tette hozzá. A rendkívüli MNB-döntések erősítették a forintot. Pénteken, nem sokkal 12 óra előtt az euró árfolyama 420 forint alá süllyedt, az előző napokban megszokott 430 forint feletti szintekkel szemben. A dollár jegyzése pedig a korábbi 440 forint körüli szintekről 430 forint környékére csökkent.  

A jegybank rendkívüli lépései hirtelen forinterősödést okoztak, de a magyar deviza árfolyamának tartós erősödéséhez és stabilitásához szükség van arra, hogy Magyarország megegyezzen Brüsszellel az uniós pénzekről

- mondta az elemző. Emellett lényeges, hogy folytatódjanak azok a gazdaságpolitikai törekvések, amelyek javítják az egyensúlyi mutatókat, így költségvetési fegyelem elengedhetetlen marad. 

Németh Dávid szerint az is látható, hogy a háztartások és a vállalatok részéről is megindult az alkalmazkodás, vagyis az energiafelhasználást igyekeznek csökkenteni, emellett nagy valószínűséggel a lakossági fogyasztás is visszafogottabbá válhat. Ezek a tényezők is hozzájárulnak a folyó fizetési mérleg javulásához, amely most a leginkább lényeges egyensúlyi mutató.

Elsődleges az árstabilitás

A jelenlegi turbulens pénzpiaci környezetben elsődleges, árstabilitási célja mellett az MNB kiemelt feladata a piaci stabilitás biztosítása. Az MNB az eszköztár minden elemével készen áll beavatkozni ezek biztosítása érdekében. A fennálló kihívások célzott és átmeneti eszközök alkalmazását indokolják. Ennek érdekében az MNB 2022. október 14-től egynapos (T/N) FX-swapeszközt, valamint egynapos (O/N) betéti gyorstendert hirdet meg napi rendszerességgel az eddigieknél magasabb kamatszinteken. Az alkalmazott eszközök célja, hogy a monetáris transzmisszió szempontjából kulcsfontosságúnak tartott részpiacokon, azaz a bankközi piacon és a swappiacon egyaránt gyorsan és rugalmasan érvényesüljenek a szigorúbb monetáris kondíciók.

Emellett a jegybank vállalja, hogy a következő hónapokban közvetlenül biztosítja az energiaimport fedezése kapcsán felmerülő jelentősebb devizalikviditási igényt. Mivel a folyó fizetési mérleg energiaegyenlegen kívüli tételei összességében már pozitívak, így az intézkedés érdemben módosítja a devizapiac kereslet-kínálati viszonyait.

Az MNB folyamatosan értékeli a gazdasági és pénzügyi piaci fejleményeket, és ezeket az eszközöket addig alkalmazza, amíg a piaci stabilitás fenntartása indokolja - írja elemzésében Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

Címkék:
mnb,