Újabb bejelentés érkezett: itt is kényszerszünet lesz a télen, erre kell készülniük a magyaroknak

hvg.hu2022. szeptember 30. 13:34

Egy csütörtökön késő este a Magyar Közlönyben megjelent jogszabály szerint kényszerszabadságra küldik a minisztériumok és a kormányhivatalok tisztviselőit, ami alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt. Azoknak, akiknek kinek  már nem maradt idén szabadsága, a jövő éviből veszik el ezeket a munkanapokat.

Egy tegnap este elfogadott rendelet szerint december 22. és január 6. között zárva tartanak a minisztériumok és a különböző kormányhivatalok. A veszélyhelyzeti felhatalmazás alapján elfogadott rendelet miatt a tisztviselőket lényegében kényszerszabadságra küldik, akinek pedig nem maradt idén a 11 munkanaphoz szükséges szabadsága, azoknak a jövő éviből vonják ezt le.

Ráadásul a szabadság alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt, ha kivételes esetben a szokásostól eltérő munkahelyre is küldi az érintetteket, sőt még a miniszterekkel is megteheti ezt a miniszterelnök. Ez az időszak nem fog beleszámítani a hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.

Címkék:
rezsi, rezsicsökkentés, zárva tartás, december, kormányhivatal, január, minisztérium, rendelet, miniszter, kormányhivatalok, energiakrízis,