Kiszivárogtak a részletek: így nézhet ki az új KATA, durván megnőne a közteher összege

Magyar Nemzet2022. július 9. 12:35

A kamara javaslata január elsejével teljesen új szabályrendszerrel váltaná fel a ma élő katát, s támogatják, hogy a törvényhozás még nyáron, vagyis a következő napokban hagyja jóvá az új adót.

Az adóelkerülési módok megszüntetése, minimálbérhez kötött közteher, emelkedő éves összeghatár és nagyobb társadalombiztosítási ellátás – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint így nézhetne ki a kisvállalkozások átalakított adója – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma.

A részletekről az MKIK elnöke, Parragh László adott a Magyar Nemzet kérdéseire tájékoztatást: az adónem átalakítását nem lehet tovább halogatni – kezdte a kamarai vezető, majd azt is elmondta, miért gondolja így.  Emlékeztetett rá: a kata 2013 óta része a magyar adórendszernek, a közteher – főszabály szerint – azóta változatlanul havi ötvenezer forint. 

"Minden tekintetben meg kell teremteni az értékállóságot, ami valamennyi szereplőnek érdeke" – fogalmazott 

A kamara javaslata szerint a fizetendő adót valamilyen megoldás szerint a minimálbérhez igazítanák.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezzel nőne ugyan a közteher összege, azonban 18 millió forintra emelkedne a most 12 milliós éves összeghatár, és nagyobb lenne az érintett vállalkozókat megillető társadalombiztosítási ellátás is 

Címkék:
kata, forint, magyar, ellátás, vállalkozó, közteher,