Itt az újabb történelmi mélypont: ebből a mély gödörből hogy mászik ki a forint?

Pénzcentrum/Portfolio2022. július 5. 10:02

Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, 404,87 forintba került egy euró ma délelőtt. Azonban nem sokáig volt ez a szint az új mélypont, mert a forint tovább gyengült azt követően, hogy elesett a korábbi történelmi szint. Az új historikus mélypont 405,37.

A dollárárfolyam szintén történelmi mélységekbe ereszkedett már délelőtt fél 10 előtt, 388,2-es szintre, később pedig már 390 felett jegyezték, ami szintén új mélypont a forint szempontjából.

Túl a 406-on

Úgy tűnt, stabilizálódott a forint árfolyama 404,6-os szinten. Így az árfolyam még mindig több mint fél százalékkal magasabb volt a tegnapinál. A délelőtt második felében megint esni kezdett, és 405,8 körül is járt az euró árfolyama.

A kedd déli órákban a forint euróval szembeni árfolyama a 406,50-es szint felett is járt.

Már 407 felett

Újabb lendületet kapott a forint gyengülése, már 407,3-nál jár egy euró ára. A cseh korona árfolyama a mai nap folyamán nem változott az euróval szemben, a lengyel zloty 0,6%-ot értékelődött le, miközben a forint 1,2%-os esésen ment keresztül. Ma is a forint a régió legrosszabbul teljesítő devizája.

Címkék:
euró, forint, gazdaság, dollár, mélypont,