Tovább folytatódik a Ryanair-balhé: vizsgálatot rendeltek el a légitársasággal szemben

Pénzcentrum2022. június 21. 15:15

A Ryanairről nemcsak a különadó áthárításával kapcsolatos bejelentések érkeztek, hanem a fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint minden évben számos fogyasztói panasz is érkezik a légitársasággal szemben, többségében járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal való kommunikációval kapcsolatban - közölte az IM.

A jövőbeli panaszok megelőzése érdekében a Ryanair-ügyben a kormányhivatal folytatja a hatósági vizsgálatot, és a panaszok nagy száma miatt a fogyasztóvédelemért felelős miniszter, Varga Judit a társasággal szemben soron kívüli témavizsgálatot rendel el – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) kedd délelőtt.

A HVG kiemelte, hogy a múlt hét slágersztorija volt Nagy Márton és a Ryanair-vezérigazgató Michael O’Leary egymásnak feszülése: utóbbi többször is idiótának nevezte a gazdaságfejlesztési minisztert a légitársaságokra kivetett különadó miatt, míg a tárcavezető szerint a légitársaságnak bocsánatot kell kérnie a magyar családoktól az adóteher áthárítása miatt, a stílusról pedig azt mondta, a kormány „kocsmai handabandázásban nem vesz részt”.

Az IM keddi közleményében szintén kitér erre. Azt írták, „az a hangnem, amit a Ryanair vezetése ütött meg a magyar kormánnyal szemben az elmúlt napokban, a panaszok alapján általánosan előfordul a cég részéről az utazóközönséggel szemben is, ami megengedhetetlen. A Ryanair bocsánatkéréssel tartozik, elsősorban az utazóknak.”

Címkék:
ryanair, légitársaság, különadó, fogyasztóvédelem, magyar, eljárás, panasz, minisztérium, fogyasztóvédelmi hatóság,