Hatalmas felfordulást okozhat az olajembargó? Egyre több ország bólintana rá, közel a döntés

Pénzcentrum2022. május 3. 10:45

A hétfőn megjelent hírek szerint Magyarország is beleegyezhet az Oroszországból érkező olaj embargójába, a kormány sietve cáfolta az értesüléseket. Itthon ugyanis valóban kihívást jelenthetne az eddigi beszerzések megváltoztatása.

Bár a szankciók miatt számos cég döntött már úgy, hogy kivonul az orosz piacról, az ország legfőbb bevételi forrásának számító energiaexporttal eddig meglehetősen kesztyűs kézzel bánt a Nyugat, mindössze néhány intézkedést hoztak eddig, mint  a szén Oroszországból importálásának tilalma, a kőolajfinomítási ágazattal kapcsolatos áruk és technológiák Oroszországba irányuló exportjának tilalma, az orosz energiaágazatba irányuló új beruházások tilalma.

Sok ország, köztük az EU legerősebb tagállamának számító Németország, valamint Magyarország is olyan mértékben függ az orosz olaj- és gázimporttól, hogy már az erről szóló tárgyalások legelején leszögezték, ilyen embargóról szó sem lehet, azt meg fogják vétózni.

A németországi hírek egy nappal azután kezdtek el szivárogni, hogy a Bloomberg megszellőztette: az új, várhatóan már a héten elfogadandó intézkedések között szerepelni fog az is, hogy még az év vége előtt importtilalmat vezethet be az orosz olajra az Európai Unió.Ezután jött hétfőn az elsőre meglepő sajtóinformáció: a német közszolgálati televízió, a ZDF arról adott hírt, hogy az eddig habozó három ország, Magyarország, Ausztria és Szlovákia is kész visszalépni az olajembargó ügyében. A hírek szerint a döntő tényező az volt, hogy a német kormány nem fékezné tovább az embargót, de vélhetően ennél is többet nyomott a latba, hogy a nevük elhallgatását kérő diplomaták szerint az Oroszország elleni olajembergót tervező Európai Bizottság valamiféle kivételt vagy átmeneti mentességet fog javasolni Magyarország és Szlovákia számára, tekintettel arra, hogy ez a két ország mennyire függ az orosz olajtól, és milyen nehézségekbe ütközik az alternatív források megtalálása.

A magyar vétó elmaradásáról szóló cikkek megjelenése után nem sokkal Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebookon írt arról, hogy nem támogatják az olaj- és gázembargót.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az orosz energiáról leválást már a szankciók felmerülésekor közel lehetetlen küldetésnek írta le Orbán Viktor és a Mol is. A gáz esetében az általunk korábban megkérdezett iparági szakértők is úgy vélték, hogy jelenleg valóban hatalmas kihívás lenne elzárni a csapokat, és a kieső mennyiséget más forrásból, például cseppfolyósított gázból pótolni – hiszen egyelőre nem hogy elég LNG-terminál nincs Európában, de még részletes tervek sem ismertek arra nézve, hogy egyáltalán hová építenék fel a szükséges, új objektumokat.

Az olaj esetében viszont egészen más álláspontra helyezkedett a miniszerelnök és Hernádi Zsolt, mint iparági forrásaink. A Mol-vezér ugyanis arról beszélt, hogy vállalata finomítói az orosz import olajra vannak belőve, gazdaságosan és eredményesen a Barátság csővezetéken érkező Ural típusú olajat tudják feldolgozni. Mint mondta, a Mol ugyan már jó ideje dolgozik azon, hogy csökkentse függőségét az orosz kőolajtól, ám az elmúlt 8 évben eszközölt, 170 millió dolláros befektetéssel egyelőre annyit sikerült elérni, hogy a nem orosz típusú kőolaj bekeverési lehetőségét kísérletképpen 30 százalékig tudták emelni a finomítókban. Hernádi szerint ahhoz, hogy ugyanilyen szinten egyéb, helyettesítő olajtípusokat fel tudjanak dolgozni, 2-4 évbe és 500-700 millió dollárba kerülne a finomítók átkalibrálása. A HVG forrása elmondta, hogy ez túlzás,ugyanis szerinte a világpiacon számos, az orosz importolajhoz nagyon közel álló minőségű és összetételű olajtípus is elérhető, melyek feldolgozásához csak minimálisan kellene hozzányúlni a finomítók beállításaihoz. Ezen kívül ahogy Oroszországból jön a feldolgozandó olaj mellett a készdízel is, mely minden bizonnyal ugyancsak nem jelentene kivételt egy lehetséges embargó alól. Oroszország jelentős gázolajexportőr is, a dízelszállítmányok elakadása pedig komoly áruhiányt idézne előtt – nemcsak nálunk, hanem Európa több országában.

Címkék:
magyarország, mol, oroszország, orosz, olaj, orosz-ukrán válság, orosz-ukrán krízis, orosz-ukrán háború, embargó, olajembargó,