Díjmentessé tennék az ukrán menekülteknek ezt a szolgáltatás: nagy könnyebbség lenne nekik

MTI2022. április 2. 11:33

Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a tagállamok az ukrajnai háború elől menekültek esetében egyénenként 10 ezer hrivnya (mintegy 113 ezer forint) összeghatárig díjmentesen biztosítsák az átváltást az Ukrán Nemzeti Bank által közzétett hivatalos átváltási árfolyamon - közölte a brüsszeli testület pénteken.

Az Európai Bizottság tanácsi ajánlásra irányuló javaslata arra vonatkozik, hogyan járjanak el az ukrajnai háború elől menekülőket fogadó tagállamok az érkezettek birtokában lévő hrivnya átváltását illetően a helyi pénznemre - közölték.

A menekültek számára kiemelten fontos, hogy késedelem nélkül át tudják váltani az Ukrajnából magukkal hozott bankjegyeket a fogadó ország pénznemére

 - fogalmaztak. Az uniós bizottság kiemelte: javaslata arra irányul, hogy a tagállamok összehangoltan kezeljék a hrivnya átváltásának kérdését, és az Ukrajnából a területükre érkező menekülteknek a többi tagállammal azonos feltételeket biztosítsanak a hrivnya nemzeti valutára történő átváltására. Véleményük szerint erre azért van szükség, mert az Ukrán Nemzeti Banknak fel kellett függesztenie a hrivnyabankjegyek valutakészpénzre történő átváltását az ország korlátozott deviza-tartalékainak védelme érdekében, amelynek következtében az uniós tagállamok hitelintézetei sem voltak készek beváltani a hrivnyát. Néhány tagállam pedig azt mérlegeli, hogy lehetővé teszi korlátozott - egyénenként meghatározott - összegű hrivnya átváltását - közölték.

Az uniós bizottság javaslata azt a célt szolgálja, hogy a tagállamok ne egymástól eltérően, hanem összehangoltan rendezzék a kérdést - tették hozzá.

Címkék:
ukrajna, ország, menekültek, háború, orosz-ukrán válság, orosz-ukrán krízis, orosz-ukrán háború,