Már három benzinkút üzemeltetését átvette a Mol: ez még csak a kezdet?

Népszava2022. március 19. 13:26

Bár a rendelet már készen volt, eddig nem volt rá példa, hogy a 48 órán túl "üzemszünetet" tartó benzinkutak üzemeltetését az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) átadta volna továbbüzemeltetés céljából. Most azonban "beindult" a kutak átadása a Molnak, amely egyedüli vállalatként jelentkezett a feladatra. Eddig három kutat adott át a minisztérium, ezek azonban nem a 480 forintos üzemanyagár-plafon miatt húzták le a rolót - kérdéses ugyanis meddig húzzák a kutak veszteséges máködéssel - hanem mert kifogytak az üzemanyag-utánpótlásból. A beszállítójuk pedig éppen a Mol - írja a Népszava.

Beindult – fogalmaztak a lap üzemanyagkutas forrásai annak kapcsán, hogy legalábbis három, 48 órán túl zárva tartó hazai töltőállomás ideiglenes tovább-üzemeltetésére az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már kirendelte a Molt. A szaktárca „kis”, települési kutaknál érvényesítette a 480 forintos üzemanyagár-plafon tavaly novemberi meghúzásával egy időben megjelent rendeletet.

A rendelet alapján az a kút, amely egy hét során 48 órán túl „üzemszünetet” tart, átmenetileg köteles az egységet egy, az ITM által kijelölt másik cégnek átadni. Erre a feladatra csak a Mol jelentkezett be. Bár a kis hazai kutak mostanáig minden lehetséges fórumon jelezték, hogy az üzemanyagár-plafonnal kapcsolatos, átgondolatlan intézkedések miatt tönkremennek, eddig hasonló bezárásra és kijelölésre nem akadt alkalom. A helyzet rendkívüli fonáksága, hogy a lap ismeretei szerint a három szóban forgó, kis kút amiatt kényszerült több napos bezárásra, mert a Moltól mint nagykereskedőtől nem kapott üzemanyag-utánpótlást - írták.

Több forrás sem tartja etikusnak, hogy a kutas önhibájukon kívüli okokból, illetve kifejezetten a Mol szállítási nehézségei miatt zárva tartó állomások üzemeltetését a kormány épp a Molnak adja át - írja a lap. Nem csak a szállítás terén akadnak nehézségek: a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége több alkalommal is felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdák nem jutnak gázolajhoz, ezért az ország számos pontján leálltak az ilyenkor halaszthatatlan mezőgazdasági munkálatok. Továbbá a külföldi teherautók változatlanul a 480 forintos hatósági áron kívánnak tankolni, a kutasok viszont a múlt csütörtök óta érvényes szabályok alapján ezt visszautasítják, emiatt egyre szaporodnak a rendőri közreműködést igénylő viták.

Címkék:
benzin, benzinkút, üzemanyag, mol, itm, üzemanyagár, árstop, ársapka,