Menekültek milliói vették célba az Ukrajnával szomszédos országokat: ennyien lépték át a lengyel határt

MTI2022. március 18. 12:15

Meghaladta a 2 milliót a háború kitörése óta Lengyelországba érkezett ukrajnai menekültek száma - közölte a lengyel határőrség a Twitteren pénteken, hozzátéve, hogy zömmel nőkről és gyermekekről van szó. Korábbi hivatalos közlések szerint nem ismert azok száma, akik a belső schengeni határokon át továbbutaztak Európa más országaiba. A menekültek száma az utóbbi napokban csökkent, az előző naphoz képest csütörtökön 14, szerdán pedig 11 százalékkal kevesebben érkeztek Ukrajnából Lengyelországba.

Sokak számára a délkelet-lengyelországi Przemysl pályaudvara jelenti az első lengyelországi állomást. A város polgármestere, Boguslaw Swiezy pénteki sajtóértekezletén elmondta: a lengyel határ közelében fekvő ukrajnai Javoriv gyakorlótér elleni vasárnapi orosz légitámadás után nem észlelték a menekültek számának jelentősebb megugrását, és nem tudni, ebből a szempontból milyen hatással lesznek a Lviv (Lemberg) térségéből péntek hajnalban jelentett orosz rakétatámadások.

A lengyel oktatási tárca pénteki közleménye szerint eddig mintegy 700 ezer ukrán iskoláskorú gyermek érkezett, nagyjából a 10 százalékuk már lengyel iskolákban tanul, egy részük pedig lengyel nyelvi előkészítő csoportokba jár. Waldemar Kraska egészségügyi miniszterhelyettes pénteken a közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta: a lengyelországi kórházakban jelenleg mintegy 1500 ukrán állampolgárt, köztük 840 gyermeket ápolnak. A háborús menekültek térítésmentes egészségügyi ellátásban részesülnek.

A múlt szombaton Lengyelországban hatályba lépett az ukrajnai menekültek befogadásáról szóló, az ukrán állampolgárok lengyelországi tartózkodása és munkavállalása rendezését célzó különleges törvény. Ennek értelmében az ukrajnai menekültek szerdától kérvényezhetik a lengyelországi ügyintézést megkönnyítő személyazonosító számot. E célból a helyhatóságok mobil irodákat is létesítenek, a mostani hét végén a varsói Nemzeti Stadionban is nyitnak egy nagyobb kapacitású ügyintéző központot.

Címkék:
ukrajna, oroszország, ukrán, orosz, lengyelország, menekültek, lengyel, háború, orosz-ukrán háború,