Egyre több magyar fiatal mond nemet a készpénzre: ők már csak így fizetnek a boltban

Pénzcentrum2021. november 22. 22:05

A banki kapcsolatokkal rendelkező 19-29 éveseknek 78 százaléka használ valamilyen bankkártyát, ám internetbanki vagy mobilbanki szolgáltatásokat jóval kevesebben, mindössze 38, illetve 45 százalékuk vesz igénybe – állapítja meg a K&H ifjúsági indexe. A fiatalok fele havonta átlagosan 66 ezer forintot költ az elektronikus fizetőeszközökön keresztül. 

A K&H ifjúsági indexéhez az idei harmadik negyedévben készült felmérés szerint a 19-29 éves korosztály döntő része, 96 százaléka kapcsolatban áll valamelyik bankkal. Az érintettek elsősorban a bankkártyát használják, ez a 78 százalékukra igaz. Ugyanakkor a többi banki szolgáltatás közül a bankszámlájukat nem igazán veszik igénybe, mindössze 58 százalékukra jellemző.

A netbank- és mobilbankhasználat sem igazán gyakori: előbbit a bankoló fiatalok 38 százaléka, utóbbit pedig a 45 százalékuk alkalmazza. A visszafogott arány magyarázható azzal is, hogy a bankszámlájukat is viszonylag ritkán használják. 

Nem meglepő, hogy a 19-29 éves fiatalok közel fele (49 százaléka) használ inkább készpénzt. Akik pedig elektronikusan - azaz bankkártyával vagy okosórával - szoktak fizetni, azok átlagosan havonta 66 ezer forintot költenek. Az említett adatokon alapuló becslés szerint, ha 19-29 évesek korosztályába tartozó több mint 1,1 millió fiatal fele a készpénzes fizetés helyett az elektronikusat választaná a havi 66 ezer forint elköltésére, akkor több mint 400 milliárd forint összegű forgalom terelődhetne át a készpénzes térfélről az elektronikusra. Ez már csak azért is fontos lenne, mert nemzetközi szinten is kimagasló szinten van Magyarországon a készpénzállomány, GDP-arányosan 14-15 százalék. 

Az ifjúsági index adatai is alátámasztják, hogy már iskolás korban érdemes a fiatalokat megismertetni az elektronikus banki szolgáltatásokkal, hogy a későbbiekben tudatosan használják ezeket. 

Címkék:
készpénz, fizetés, fiatal, elektronikus, fiatalok, okoseszköz,