Megszületett a megállapodás: ekkora béremelést kapnak a postások

Pénzcentrum2021. október 12. 12:31

Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet, a béremelésen túl a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők egyszeri bérjellegű kifizetést is kapnak.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben felidézték: az idén kötött, három évre szóló bérmegállapodás már rögzítette, hogy a 2021-es általános 4 százalékos béremelést jövőre átlagosan 9 százalékos emelés követi. Ennek részleteiről egyeztetett a társaság vezetése és a két legnagyobb szakszervezet az elmúlt hónapokban.

A hétfőn aláírt megállapodás szerint a jövő évi bérfejlesztés differenciált lesz, és legalább 9 százalékos vagy annál magasabb mértékű alapbér-emelés várható a végrehajtási területeken dolgozóknál azokban a munkakörökben, ahol a bérpiaci mediánokhoz képest nagyobb az elmaradás.

A közlemény szerint a vállalat vezérigazgatója a megállapodás aláírását követően elmondta, a tárgyalások során a cél az volt, hogy a munkaerőpiaci szempontból kritikus munkakörökben dolgozó munkatársak az átlagnál nagyobb mértékű emelést kapjanak, és elismerjék azt is, ha egy munkavállaló hűséges a vállalathoz. A hároméves bérmegállapodás 2023-ig garantálja a bérek kiszámítható emelkedését a postások számára - tette hozzá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 2021-2023 közötti időszakra szóló megállapodás szerint a 3 év alatt összesen 15 százalékkal emelkedik a postai munkatársak alapbére, amely a 2021-es 4 százalékos emelést követően jövőre átlagosan 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő.

Címkék:
posta, magyar posta, dolgozók, megállapodás, emelés, bérmegállapodás, szakszervezetek, bérvita,