Itt vannak a friss adatok: összeomlott a turizmus Európában

MTI2020. április 19. 13:34

Európában mintegy 68 százalékkal, ezen belül Olaszországban 96 százalékkal estek az idegenforgalmi költések márciusban - áll a legnagyobb svájci bank, a UBS tanulmányában.

Tavaly márciushoz képest a turisták költése Európában 68,4 százalékkal, ezen belül a kínaiaké 84,6 százalékkal zuhant. A legnagyobb mértékben Olaszország sínylette meg a turisták elmaradását a koronavírus miatt, az ottani költések 96 százalékkal estek. A UBS-jelentés összeállítói szerint áprilisban nagyjából hasonló lesz az arány a többi európai országban is.

A koronavírus miatt elmaradt turistaáradat egyik nagy vesztese a luxusipar, így a Chanel, a Gucci és a Louis Vuitton bevétele csaknem 80 százalékkal csökkent éves összevetésben márciusban.

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) március végén közölt legfrissebb előrejelzése szerint a nemzetközi szinten utazók száma 20-30 százalékkal csökkenhet az idén a tavalyi másfél milliárdhoz képest, ami 4 százalékos növekedés volt 2018-hoz viszonyítva. A szervezet adatai szerint tavaly az európai turizmus 4 százalékkal nőtt, több mint 743 millió nemzetközi turistát fogadva, ami a teljes piac mintegy 51 százalékát jelentette.

Címkék:
otthon, utazás, európa, turizmus, visszaesés, recesszió, wto,