Elárulta a miniszter: ez a magyar gazdaság felzárkózásának a kulcsa

MTI2019. november 2. 12:00

A hazai kis- és középvállalatok (kkv) körében erősíteni kell az innovációt, a kutatás-fejlesztési tevékenységet, hogy minél nagyobb számban be tudjanak kapcsolódni a multinacionális cégek beszállítói hálózataiba, illetve saját termékeikkel meg tudjanak jelenni az exportpiacokon - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön az Eurázsia fórumon.

Az innováció fontos szerepet játszik abban is, hogy növekedjen a kis- és közepes vállalkozások súlya a GDP előállításában, tette hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy a felsőoktatásban részt vevőknek is ismerniük kell, hogy a gazdaság szereplői mit igényelnek a tudomány világától, és az alapkutatás mellett a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását kell előtérbe helyezniük.

Címkék:
vállalkozás, kkv, gazdaság, mikrovállalat,